Petőfi-ősz a Vakok Állami Intézete Budapest székhelyén
A Vakok Állami Intézete Budapest 2023 szeptemberében a Petőfi-emlékév alkalmából Petőfi Sándor őszi témájú verseiből rendezett szavalóversenyt látássérült ellátottjai számára.
A jelentkezők válogathattak a „Szeptember végén”, a „Beszél a fákkal a bús őszi szél” vagy az „Itt van az ősz, itt van újra” című versek közül is.
A szervezők 13 hosszú (100 szó feletti) és 15 rövid (100 szó alatti) verset választottak ki a jelentkezők részére. A versenyen induló ellátottak két kategóriából húztak egy vershez tartozó sorszámot, amelynek a memorizálása volt számukra a feladat (hangos, Braille vagy síkírásos, nagybetűs formában). A november 22-én megrendezett versenyen 16 jelentkezőből végül 12 főnek szurkolhatott a hallgatóság.
A verseny fővédnökeként Koltai Róbert Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja tisztelte meg rendezvényünket, valamint vállalta a zsűrielnöki pozíciót is, párjával, Gaál Ildikó rendezőasszonnyal. A művész úr 2 szavalattal is megörvendeztette a jelenlévőket.
A zsűriben Csengery Adrienne Liszt Ferenc-díjas magyar szoprán énekművész, érdemes és kiváló művész is ítészi szerepet vállalt.
A szavalatok után a zsűri visszavonult és meghozta a döntést a „rövid” és „hosszú” vers kategóriában. Az eredményhirdetésen 3-3 díjat, valamint egy különdíjat adtak át, majd a közönségszavazás összesítése után egy közönségdíj is méltó helyre került.
A versenyen a résztvevőkön kívül az intézmény szinte minden telephelyéről érkeztek nézők, hogy együtt ünnepeljük a Petőfi bicentenáriumot, a szavalókat és a szépségéből, aktualitásából és jelentőségéből semmit sem vesztett Petőfi-örökséget. Egyik célunk megvalósításaképp sikerült hagyományt teremtenünk a szavalóversennyel.
Pest Vármegyei Kirendeltség