Megjelent az SZGYF-Hírmagazin novemberi száma

Ismét elröppent egy mozgalmas hónap. Ez a hónap nekünk, akik a szociális szférában dolgozunk, különösen fontos, hiszen november 12-én ünnepeltük a szociális munka napját. Magazinunkban e jeles napról is megemlékezünk. Szeretettel ajánlunk két érdekes interjút. Az egyiket Pirák Zsuzsanna csecsemőgondozó kolléganőnkkel, a másikat Balogh Anikó informatikus munkatársunkkal készítettük. Olvashattok a magazinban novemberben már megtörtént, illetve még előttünk álló eseményekről is, és találtok benne kulturális ajánlót, illetve szépirodalmi útravalót.

A magazin címlapja

 

 

A magazin az alábbi linkre kattintva elérhető:

 

Az SZGYF novemberi magazinja

 

Tartalom

– A szociális munka napját ünnepeltük országszerte

– „Zsongó-bongó hely ez” – Ahol a babusgatás mellett szakmai segítséget is kapnak a kisbabák – Beszélgetés Pirák Zsuzsanna csecsemőgondozóval

– Őszi nagytakarítás az önkéntesség jegyében

– A kezdetektől máig – Balogh Anikó munkatársunk mesél az SZGYF első éveiről, a munkájáról és az életéről

– Élete első meccsén lett bajnok – A kaposvári Nyár utcai Gyermekotthonban nevelkedő Orsós Tamás junior magyar bajnoki címet szerzett

– Online karácsonyi vásár az SZGYF-ben

– Filmajánló – Az apa

– „Adj vért!”– A Magyar Vöröskereszt és a Szervezetfejlesztési Osztály véradást szervez az SZGYF épületében

– Útravaló

 

Jó olvasást kívánunk!

SZGYF-Központ
Szervezetfejlesztési Osztály