Johannita-adományok érkeztek Bicskére

A Johannita Segítő Szolgálat kilenc kórházi ágyat, hat ágymatracot védőhuzattal, egy kezelőágyat, két éjjeliszekrényt és tizenhárom széket adományozott a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény számára március 2-án. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a johanniták közötti jó viszony nem új keletű, hiszen a korábbi években több raklapnyi tartós édességgel ajándékozták meg lakóinkat, a közelmúltban pedig lábbal hajtható kismotorokkal örvendeztették meg a gyermekotthonaink legkisebbjeit.

Éjjeliszekrények és kórházi ágyak

 

A Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Bicske város határában, szép természeti környezetben található. Fogyatékossággal élő személyeket és pszichiátriai betegeket ápolnak és gondoznak itt, ahol a bentlakók számára teljes körű ellátás biztosított. Az épületeket tágas park, és egyik oldaláról tó veszi körül.

Kórházi ágyak

A lakók nagyobb hányada középsúlyos, illetve súlyos, értelmileg akadályozott személy, kisebb hányada pedig pszichiátriai beteg. Az intézmény vezetése évek óta törekszik arra, hogy a lakók számára minél szélesebb körben biztosíthassa az állapotuknak, igényeiknek megfelelő önállóságot, döntési lehetőséget, a képességeikre, készségeikre, azok fejlesztésére irányuló foglalkoztatást, a szabadidős és kulturális lehetőségek körének bővítését. A mindennapok gördülékenyebbé, a lakók életének könnyebbé tételéhez szükségesek a megfelelő tárgyi feltétek is.

A Johannita Segítő Szolgálat adományai is ezt a célt szolgálják. Köszönjük szépen.