„Köz Szolgálatáért” díj a kirendeltségi munkatársnak
A Magyar Kormánytisztviselői Kar 2023. évi díjátadó ünnepségén elismerésben részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kirendeltség gyermekvédelmi referense, Kálna Richárdné Földesi Mónika.
A Magyar Kormánytisztviselői Kar (továbbiakban: MKK) idén december 15-én rendezte meg hagyományos ünnepélyes díjátadóját, amelyen a kiemelkedő közszolgálati munkáért és közszolgálati életútért adományozható díjakat is átadták. Idén külön öröm volt számunkra, hogy Kálna Richárdné Földesi Mónika vehette át a „Köz Szolgálatáért” díjat Dr. Ugodi Andreától, az MKK elnökétől, valamint Palich Etelka és Dr. Jávor András tiszteletbeli elnököktől.
Kálna Richárdné Földesi Mónika 2000. október 1-jén kezdte meg szakmai életútját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Főosztálya munkatársaként. Tanulmányai során a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán igazságügyi ügyintéző és okleveles közigazgatási menedzser képesítést szerzett.
2012. január 1-jén, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intézményfenntartó Központ működése kezdetén a Gazdálkodási Főosztály dolgozójaként fő feladatai közé a statisztikai adatszolgáltatások elkészítése, ellenőrzése, a térítési díj analitikus könyvelési feladatainak ellátása tartozott. Ezen feladatokat kiemelkedő szakértelemmel látta el, később a csoportmunka koordinálásában is részt vett. Precizitása és odaadó munkája eredményeként 2013. április 1-jén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kötelékében a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátással összefüggő fenntartói szakfeladatokat végzi gyermekvédelmi referensként.
Munkahelyi feladatainak ellátása során több ízben találkozik a szakterületen felmerülő problémákkal, melyeket a rá jellemző precizitással, szakmaisággal kiválóan old meg. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gondozási és térítési díjjal kapcsolatos eseti munkacsoportjának tagja, ahol szakmai felkészültségének köszönhetően aktívan tevékenykedik a szakmai-stratégiai és jogi szabályozási feladatok ellátásában. Az intézményeket érintő pályázatok megvalósításában, valamint az ezzel összefüggő megújulási folyamatokban kiemelkedő szerepe volt. Szakmai felkészültsége, felelősségteljes munkavégzése, munkabírása példaértékű a kirendeltség munkatársai számára.
Kálna Richárdné Földesi Mónikának gratulálunk az elismeréshez, és sok sikert kívánunk az újabb szakmai kihívásokhoz!
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kirendeltség