Sportolási lehetőség kültéri fitneszeszközökkel

A Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezete által elindított „Legdrágább kincsünk a gyermek, nap, mint nap értük dolgozunk, készüljünk most együtt a 2021. évi gyermeknapra is!” kezdeményezés eredményeként az utolsó projekt is befejeződött, vagyis kültéri fitneszeszközök kerültek a helyükre.

 

Az Abaúj-Zempléni Integrált Szociális Intézmény Bodrogkeresztúri Otthonának dolgozói

Az eszközök kiválasztása mellett, az intézményeknek lehetőségük volt a gyermekek sport iránti igényének is eleget tenniük, így sikeresen kiválasztottak, majd telepítettek három intézményben, összesen öt telephelyen hat fitneszeszközt.A Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola híres a sport iránti szeretetéről, ezért még nagyobb öröm, hogy ebben az évben a Menyecske utcai telephelyen adtak át egy strandröplabda-, illetve egy futballpályát is. A teljes összképet az a dupla lépegető és lábnyomó fitneszgép koronázta meg, amit a futballpálya mellé telepítettek.

1112 Budapest, Menyecske utca 16. – dupla lépegető és lábnyomó

 Természetesen az intézmény gondolt más telephelyen élő gyermekekre is, ezért a továbbiakban elhelyeztek egy kinyomó fitneszgépet is a Béke Gyermekotthonban.

 fitneszgép

1021 Budapest, Hárshegyi út 9. – kinyomó fitneszgép

 A József Attila Gyermekotthoni Központ vezetősége is élt a lehetőséggel és a számos játszóeszköz mellett fitneszeszközöket is választott. Így egy sífutó- és egy gyalogló fitneszgépet használhatnak két telephelyen is.

fitneszgép

1191 Budapest, József Attila u. 65-69. – sífutó fitneszgép                                  

fitneszgép

1188 Budapest, Pázsit u. 34.  gyalogló fitneszgép

 A Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok vezetősége a budaörsi Lakásotthon lakóira gondolva választott egy evezőpadot, hogy ők is élvezhessék a mozgás örömét.

 evezőpad

 2040 Budaörs, Károly király utca 56.  evezőpad fitneszgép

 A kültéri fitneszeszközök beszerzése, telepítése, összesen bruttó 4.380.357 forint értékben valósult meg.

SZGYF-Pest Megyei Kirendeltség