Felújítások befejezése és közösségi nap a Kossuth Gyermekotthonban

Nem mindennapi élményben részesültek a budai Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola közösségi és sportnapjának résztvevői és vendégei június 18-án. A környező lakótelep ablakaiból is sokan élvezhették a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár 36 fős Központi Zenekarának bemutatóját.

kossuth 450 01

Az új futballpályán reggel messze hangzó, felejthetetlen zenés beköszöntővel kezdték a napot, amibe aztán a gyermekotthoni növendékeket is aktívan bevonták: élményszerű kis koncertjükön a növendékek is dobolhattak, csörgőkkel, hangszerekkel ismerkedhettek, vezényelhettek.

Az örömteli ünneplés oka részben a tanév vége volt, de legfőképpen az, hogy nagy munkák, rekonstrukciók és beruházások fejeződtek be az épületben és környékén: teljes épületrészek festése újult meg, strandröplabda-pályát és új futballpályát építettek, az Üzemeltetési Szervezet pedig átalakította és üzembe helyezte az új főzőkonyhát, amely ezentúl az SZGYF Pest Megyei Kirendeltségének fővárosi intézményei számára biztosítja majd a gyermekétkeztetést.

A közösségi és sportnap programját Balogh Erik megbízott igazgató és Cseresnyés Emese otthonvezető állította össze, a meghívott vendégek között pedig jelen volt dr. Jóó Aranka főosztályvezető, aki a Főigazgatóság nevében – Czibik Norbert András főigazgató távollétében – köszöntötte a résztvevőket. A kirendeltséget – dr. Pitzné Heinczinger Mónika igazgató távollétében – Géczi Tünde igazgatói tanácsadó képviselte. Bíró Ilona, az Üzemeltetési Szervezet vezetője személyesen ismertette az új beruházásokat az érdeklődőkkel, majd kezdetét vette az egész napos sport- és versenyprogram a Cseppkő Gyermekotthon növendékeivel együtt, közben persze finom ebéd, délután hangulatos bográcsozás díjátadóval – minden volt, ami szem-szájnak ingere, a program felnőtteket és növendékeket egyaránt megmozgatott.

kossuth 450 02

Igazi örömnap volt ez mindenkinek, és a megosztott öröm pedig dupla öröm. A felújítások jelentősen javítják majd az itt lakók életkörülményeit, és a fenntartói szándék nyomán az intézmény általános megújulása, pedagógiai, módszertani és közösségi fejlesztése is elkezdődött. Köszönet érte az együttműködőknek!

https://youtu.be/eS381Z1tCMI

SZGYF Pest Megyei Kirendeltség