Farkas Csilla: Életút

Farkas Csilla a Viktória Integrált Szociális Intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye ellátottja, aki az alábbiakban a gyermekkoráról, az életben megtapasztalat nehézségeiről, útkereséséről mesél nekünk.

1986. szeptember 22-én születtem Fehérgyarmaton, édesanyám a kórházban hagyott. Ezután csecsemőotthonba kerültem Baktalórántházára, majd nevelőszülőknél laktam, akik a Baktalórántházi Gyermekotthonban dolgoztak. Betegségük miatt tovább nevelni nem tudtak, ezért hatévesen a Berkeszi Gyermekotthonba kerültem. A gyermekotthonból hétéves korom előtt Tiszavidre vittek, nevelőszülőkhöz.

A családban heten voltunk, voltak nagyobb gyerekek is. Nagyon rosszul éreztem ott magam, mert a nevelőszülő édesapja folyamatosan molesztált minket. Dolgoztattak, és gyakran meg is vertek bennünket. Ilyenkor egyetlen vigaszom a család kutyája volt, akinek a társaságában biztonságban éreztem magam. Hét és fél éves koromban a családban nevelkedett legidősebb gyermeket nagyon megverték, és ezért besokallt. Éjszaka felkeltett bennünket, és azt mondta: „ltt a vége, ezt nem tűrjük tovább”, majd mind a heten a Tiszaszalkai Általános Iskolához mentünk. Elmondtunk mindent az igazgatónőnek, így már nem kellett visszamennünk a családhoz. Az esettel kapcsolatban rendőrségi eljárás indult. Ennek hatására a nevelőszülő édesapja öngyilkos lett.

Ezt követően Nyíregyházára kerültem, a Gyermekpszichiátriára, ahol tízéves koromig éltem, majd a Mátészalkai Gyermekotthonba helyeztek. Jól éreztem magam a társaimmal, de mindig volt bennem bizalmatlanság az emberekkel szemben. Az ott töltött évek alatt két nevelőnő volt, akikre mindenben számíthattam, ők ketten sokat segítettek nekem. Az általános iskolai tanulmányaimat a mátészalkai Móricz Zsigmond Általános Iskolában végeztem, aztán a 138. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben jártam nőiruha-készítő szakra. Ezután egy kft.-nél dolgoztam, mint minőségi ellenőr.

21 évesen segítséggel kikerültem Amerikába, és ott Floridában bentlakásos idősgondozóként kezdtem dolgozni. Miután megtanultam az angol nyelvet, el is végeztem az idősgondozó iskolát. Ezt követően több településen több munkahelyem is volt, például két idősotthonban is dolgoztam, és helyettesítőként jártam ki idős emberekhez.

Gyermekkoromtól tapasztaltam, hogy fizikai állapotom nem olyan, mint a kortársaimé, mindig lemaradtam, ha fizikai terheléssel kellett megbirkóznom. A munkám során egyre inkább azt éreztem, hogy a fizikai erőnlétem folyamatosan csökken, ezért egyre kevesebb munkát tudtam vállalni. Albérletben laktam, onnan jártam ki családokhoz gondozni és helyettesíteni. Saját autóm volt, eljártam lovagolni, de ahogy teltek a napok, egyre inkább jelentkeztek a fizikai problémák, mert, mint kiderült, sclerosis multiplex betegséggel kell együtt élnem. Az egészségügyi ellátás miatt vissza kellett térjek Budapestre, ahol orvosi vizsgálatokon vettem részt. Ekkor Budapesten két helyen is munkába álltam, és albérletbe költöztem. Mindeközben folyamatos orvosi vizsgálatokon vettem részt.

Még a Mátészalkai Gyermekotthonban volt egy lakótársam, aki szimpatizált velem, de akkor nem alakult ki köztünk kapcsolat. Mikor Budapesten éltem, akkor ez a fiú megkeresett egy internetes közösségi oldalon, és többször személyesen is meglátogatott. Körülbelül másfél év után a kedvéért elköltöztem Mátészalkára. Összeköltöztünk, mert hittem azt, hogy jó életünk lesz együtt. Sok probléma volt a kapcsolatunkban, a helyzetünkön sokat rontott, hogy ő rendszeresen alkoholt fogyasztott. Megbíztam benne, de ő gyakran hazudott. Kiderült, hogy az előző kapcsolatából gyermeke is született. Hogy könnyebb legyen a megélhetésünk, Mátészalkán a kórházban vállaltam munkát, de fizikai állapotom továbbra is folyamatosan romlott. Az együttélés során egyre több konfliktus adódott, amit én már sem lelkileg, sem fizikailag sem bírtam. Úgy döntöttem, elhagyom a páromat, de mivel nem volt hová mennem, így hajléktalanszállóra kerültem. Nagyon rosszul éreztem ott magam, a többiek állandóan vitáztak, balhéztak, ittak. Nehezen teltek így a napjaim.

A COVID járvány idején nem vettem fel a három oltást, így nem dolgozhattam tovább. Már az első oltás után romlott a fizikai állapotom, rosszul éreztem magam, így nem voltam képes a munkára, járóképességem gyengült, és kerekesszék használatára kényszerültem. Már minden téren kilátástalannak éreztem a helyzetemet, amikor láttam egy felhívást, melynek nyomán a vallás felé fordultam. Jelentkeztem a felhívásra, és egy romániai hívő csapathoz csatlakoztam. Egy év után azt mondták, hogy már olyan tudással rendelkezem, hogy keressem fel a Mátészalkai Újtelepen található imaházat. Szombatonként rendszeresen jártam az imaházba, és a kórusnak is aktív tagja lettem. A hit sokat segített a nehézségek elviselésében, és könnyebbé tette a hajléktalanszállón megélt napokat. A hittestvéreimmel sok mindent megosztottam, de volt, amit inkább magamba fojtottam. Látogatásaik alkalmával a testvérnők is látták, hogy milyen az élet a hajléktalanszállón, és igyekeztek segíteni, hogy kikerüljek onnan. Sokan ajánlották a győrteleki intézményt, így a testvérnők segítségével felvettük a kapcsolatot a hellyel. Rövid időn belül sikerült kikerülni a hajléktalanszállóról, és beköltöznöm az intézménybe.

Amikor ide kerültem, féltem az újtól, a megváltozott környezettől. Ám ahogy teltek a napok, a hetek, egyre jobban éreztem magam, és tapasztaltam meg, hogy segítő kezek vesznek körül. Még ha betegen is kell itt éljek, életem egy új fejezetbe lépett, s tudom, hogy a sok rossz után még hihetek abban, hogy csodálatos hónapok és évek várnak reám.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kirendeltség