„Ez csapatjáték, és mi egymást irányítjuk” – Beszélgetés Cséplőné Gönczi Veronikával, az SZGYF szakmai főigazgató-helyettesével

Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF szakmai főigazgató-helyettese nem csupán vezetőként ismeri a szociális területet. Szakmai pályája során dolgozott gondozóként, ápolóként, mentálhigiénés munkatársként, telephelyvezetőként, intézményvezetőként. A szociális munka napja alkalmából vele beszélgettünk életpályáról, feladatokról, a szakma kihívásairól és szépségeiről.


Fotó: Cséplőné Gönczi Veronika (a kép bal oldalán) a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény Csilla von Boeselager Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye új épületszárnyának átadásán. Mellette dr. Kajos Nikolett, az SZGYF Tolna Megyei Kirendeltségének igazgatója és Bán Edit, az intézmény vezetője


Honnan indult az élete?

Egy Fejér megyei hétgyermekes családnak vagyok a legidősebb gyermeke. Van két húgom és négy öcsém. Sajnos az egyik öcsém már meghalt, így maradtunk hatan. Annak ellenére, hogy ilyen sokan voltunk testvérek, mindig mindenünk megvolt. Az édesapánk sajnos korán elhunyt egy munkahelyi balesetben. Ez nagy törést okozott az életünkben, és mindannyiunk sorsát befolyásolta. Ugyanakkor nagyon összetartó család voltunk, kiterjedt rokonsággal, és ez a mai napig így van. A férjemmel több mint harminc éve vagyunk házasok, van három gyermekünk és öt unokánk.


Hogyan került a szociális pályára?

Falun nőttem fel, ahol természetes volt, hogy az időseket segíteni, támogatni kell. Mi, gyerekek ezt korán megtanultuk. Részemről tudatos döntés volt, hogy a gánti szociális intézményt választom munkahelyül. Ez az intézmény ma a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény székhelye. Tizenhét éves voltam, amikor 1989 decemberében dolgozni kezdtem itt, ahol végül harmincegy évet töltöttem. Az egész életemet meghatározta ez az intézmény. Nagyon kedves emlékeim vannak a lakókról és a munkatársakról is. Az utóbbiak barátokká is váltak ennyi év alatt. A munka mellett végeztem el az iskoláimat.


Amikor dolgozni kezdett, éppen a rendszerváltás időszaka volt. Ez izgalmas kihívásokat is jelentett? 

A kilencvenes évek eleje valóban sok és fontos változást hozott a szociális területen is. Ezekben az években formálódott, illetve született meg az új szociális törvény, és a hozzá tartozó végrehajtási jogszabályok. Háttérbe szorult a túlgondozás és előtérbe került az egyéni szükségletekre épülő szolgáltatásnyújtás. Az irány, amelyet ekkor kijelöltek a szakemberek, egyértelműen jónak bizonyult és bizonyul ma is. Ugyanakkor vannak és maradtak még feladatok és kihívások.


Egy szociális intézményt működtetni sem egyszerű feladat. Önnek mi a „receptje”?

Egy intézmény működése olyan, mint egy óra. Precízen össze kell kapcsolódniuk a fogaskerekeknek. Ha az egyik megáll, akkor a másik sem működik. Véleményem szerint mindegy, hogy ki mely fogaskerék szerepét tölti be. Mindenki kell ahhoz, hogy a nagy egész működjön. Lényeges az is, hogy egy adott intézményben dolgozók milyen tudással, hozzáállással, habitussal végzik a feladataikat. Fontos, hogy mindenki hozzátegye azt a többletet is, amellyel előrébb viszi a szervezetet. Nagy utat jártam be a szakmában, hiszen voltam gondozó, ápoló, mentálhigiénés munkatárs, telephelyvezető, intézményvezető, vagyis dolgoztam benne beosztottként és vezetőként is. Azonban mindig figyeltem arra, hogy amikor egyik pozícióból átkerültem egy másikba, az maradjak, aki vagyok.


Az SZGYF-en belül mi a feladata?

Három főosztály irányítása tartozik hozzám: a Szociális Intézményirányítási Főosztály, a Gyermekvédelmi Intézményirányítási Főosztály és az Esélyteremtési Főosztály. Ez a három terület az, amely lefedi az ellátórendszerben élők mindennapjait. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy az ellátórendszerben dolgozó kollégák munkáját szakmailag úgy támogassuk, hogy képesek legyenek az ellátottaknak megadni azt a gondoskodást, törődést, ellátást, amelyre szükségük van.


A három főosztály munkája mennyire függ össze?

Mivel a három terület szorosan összekapcsolódik, ezért a három főosztály kollégáinak a munkája is szoros együttműködésben történik. Minden héten tartunk szakmairányítási értekezletet, de ettől függetlenül is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, hiszen vannak közös feladataink, ügyeink, amelyeket megtárgyalunk, elemzünk, amelyekre közösen dolgozunk ki megoldásokat. Sőt, gyakran közösen is kell a megoldást megtalálnunk, hiszen a területek átjárhatók. Célom, hogy minél inkább bevonjuk az intézményvezetőket, a kirendeltségek igazgatóit is a tervezésbe, a gondolkodásba, az irányelvek kialakításába. Azt szoktam mondani, hogy ez csapatjáték, és mi egymást irányítjuk. Az pedig, hogy én vagyok a főigazgató-helyettes – az egy állapot. (Nevet.) Ennél fontosabb, hogy számíthatunk egymás munkájára, és emberileg is jó viszonyt ápolunk. Például tavaly az adventi időben szeretetvendégségeket tartottunk, amelyekbe mindenki bekapcsolódott. Nekem fontos egy munkahelyen a jó légkör, a munkatársak között lévő kapcsolatok minősége.


Önnek és a főosztályok dolgozóinak van módja, ideje találkozni az intézményekben dolgozókkal?

A munkatársaim és magam is gyakran kilátogatunk az intézményekbe. Egy felmerülő problémára is így lehet a leghatékonyabban megtalálni a megoldást, illetve fontos, hogy az intézmények mindennapjait is megismerjük annak érdekében, hogy a legjobban tudjuk szolgálni az ellátottak igényeit, szükségleteit.


A szociális munka napján mi az, amit üzenetként mondana a munkatársaknak?

Tudom, hogy a segítő szakmában dolgozók a munkájuk jelentős részében a személyiségükkel, az empátiájukkal segítik, támogatják az ellátottakat. Ezért is szép, de egyben nehéz ez a hivatás. Nekem is voltak mélypontjaim a pályám során, és ma is sok minden nagyon megérint, hiszen az ellátottjaink mögött gyakorta rendkívül nehéz élettörténetek állnak. Ezen a napon bátorításként egy idézetet nyújtanék át a munkatársaknak. Ezeket a sorokat, melyeknek szerzőjét sajnos nem ismerem, én is kaptam, most továbbadom őket: „Higgy a szívedben és a saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert tele van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabent a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.” Én hiszek abban, hogy azok, akik a szociális területen dolgoznak, azért végzik ezt a munkát, mert eszerint élnek.


SZGYF Szervezetfejlesztési Osztály

Kapcsolódó témák:

Cséplőné Gönczi Veronika hit interjú SZGYF Központ szolgálat