Esély Nap az SZGYF-ben

A fogyatékossággal élők világnapja alkalmából – melyet december 3-án tartanak világszerte – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és kirendeltségei Esély Napot tartottak az SZGYF földszinti tárgyalójában. A résztvevők online konferencián ismerhették meg a fogyatékossággal élők helyzetét, délután pedig interaktív programokon keresztül kerülhettek közelebb az érintettek mindennapi életéhez.

esly csoportkp20

Dr. Simon Attila István megnyitó beszédében felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy egy ideális világban nem lenne szükség a fogyatékossággal élők világnapjára. Talán eljön majd az idő, amikor a társadalomban már természetes és méltó helyet foglalnak el a fogyatékossággal élő emberek, és nem kell felhívnunk a figyelmet a jogaikra, emberi értékeikre. A főigazgató kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben rendszerváltás kezdődött a szociális gondoskodás területén ebben a tekintetben. Ennek a szemléletnek a kulcsa, hogy a fogyatékossággal élő társaink a társadalom egyenrangú tagjai – a jogokban, elismertségben és a munkában is. Mint mondta, ha fogyatékossággal élő emberekről van szó, akkor mindig a legmegfelelőbb foglalkoztatási forma megtalálására kell törekedni. „Valljuk, hogy a támogatottságra szorulás soha nem jelentheti a perifériára szorulást. Ez az alapelv, amiben hiszünk, a kölcsönös társadalmi felelősségvállalás egy erős társadalom alapja” – tette hozzá. dr. Simon Attila István, aki kiemelte még, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon és intézményeiben a megváltozott munkaképességű kollégák teljes értékű munkát végezhetnek. „2021 nyara óta mintegy ötszörösére emelkedett az SZGYF kötelékében dolgozó megváltozott munkaképességű munkatársaink száma, és célunk, hogy még további növekedést érjünk el ebben a tekintetben” – hangsúlyozta a főigazgató.

Foigazgatoi beszéd

A Megváltozott munkaképesség munkacsoport vezetője, Fodor-Borza Bianka a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta beszámolójában. Elmondása alapján a munkacsoport tudatos lépéseket tett a megváltozott munkaképességű dolgozók mindennapjainak megkönnyítésére, amelyben segítségére volt az EFOP-1.1.1 projekt és az Érték vagy! program. A partnerek segítségével létrehoztak egy esélyegyenlőségi tervet, amelynek részét képezi egy kedvezménycsomag a megváltozott munkaképességű munkatársak számára. A programban résztvevőknek többek között távmunka-lehetőséget, érdekképviseletet, átképzési lehetőséget és a munkakörnyezet akadálymentesítését biztosítja a fenntartó. A munkacsoport életre hívott továbbá egy rehabilitációs mentorprogramot is, melynek tagjai Garamvölgyi Annamária, Nagy Lejla, Pásztor András és Ferecskó Martina pártfogók.

Szke Lszl s Garamvlgyi Annamria

Dr. Szőke László maga is tapasztalta életútja során, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie a fogyatékossággal élőknek – beszélt erről az Esély napi rendezvényen. Mint elmondta, 20 éves korában veszítette el látását, majd azt tapasztalta, hogy munkája során ugyanazon elismerésért kétszer annyit kellett tennie, mint munkatársainak. Jelenleg az SZGYF Esélyteremtési Főosztály Fogyatékosságügyi Osztályának vezetője. Hálás az intézménynek, hogy a munkatársai mindennap segítik munkáját egy befogadó környezetben.

A résztvevők a délután folyamán interaktív programokon vehettek részt, ahol játékos kihívásokon keresztül ismerhették meg a fogyatékossággal élők mindennapjait.

SZGYF Központ

Kapcsolódó témák:

esélyteremtés