Esély Kupa családi és sportnap Nagylengyelben

A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete idén már ötödik alkalommal szervezte meg az Esély Kupát, amelynek ez alkalommal a nagylengyeli sportpálya adott otthont. A családi és sportnapon a Zala Megyei Kirendeltség fenntartásában lévő Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény ellátottai is szép számmal vettek részt.

A résztvevők a kutyákkal

A kikapcsolódni vágyó csapatok játékos sorversenyeken mérhették össze ügyességüket. Meglepetésként a Zalaegerszegi Kutyasuli terápiás kutyáival is találkozhattak. Szoros versenyben, izgalmas és ötletes feladatokat oldottak meg. A vetélkedők Valkai Adrienn, a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézmény gyógytornásza vezetésével zajlottak.

Tóth Ágnes, a szervező egyesület vezetője elmondta, az a céljuk, hogy a zártabb világban élők és az ép emberek találkozzanak. Erre az élményre nagy szüksége van a mozgásszervi, a pszichiátriai betegségben és a demenciában szenvedőknek is.

a résztvevők sportolnak együtt

Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgatója elmondta, hogy az egyesülettel egész évben együtt dolgoznak azon, hogy az intézmények lakóinak örömet, kikapcsolódást nyújthassanak. Hozzátette, hogy a nyár folyamán több szabadidős, kirándulós, táborozós program színesíti a lakók életét. A zalai szociális ellátó és gyermekvédelmi intézményekben jelenleg mintegy ezerhatszáz sérült emberről gondoskodnak, főleg bentlakásos módon, de házi segítségnyújtást is biztosítanak. Az intézmények munkatársai elhivatott, áldozatos munkát végeznek, ezért számukra is adottak a feltöltődés lehetőségei.

A családi napot közös főzés és kispályás labdarúgó mérkőzések kísérték.


SZGYF Zala Megyei Kirendeltség

Kapcsolódó témák:

esélyteremtés