Önbecsülés és bizalom – Az Élményakadémia Egyesület gyermektábora

Az Élményakadémia Egyesület tizenöt éve szervez táborokat gyermekotthonban élő, hátrányos helyzetű fiataloknak. A nyári táborokhoz, úgy ahogyan minden évben, idén is az egyik nagy biztosító, a Generali nyújtott anyagi támogatást. Idén Háromhután vehettek részt, többek között, a kisújszállási lakásotthon gyermekei.

 

Közös ünneplés tortával

Ugyanakkor az ország különböző pontjain található kilenc gyermekotthonból, lakásotthonból is érkeztek ide a családjukból kiemelt kicsik és nagyok. Magyarországon huszonháromezer kiskorú él a szakellátásban. A legtöbbjük kétéves koruk előtt kerül állami gondozásba. Tíz-tizenkét éves korukra már rengeteg kudarc én bántás éri őket, ezért sokkal kevesebb az önbecsülésük, mint az olyan gyermekeknek, akik szerető családban nőnek fel, akiket támogatnak és biztatnak. Ezért sokkal nehezebb célokat is kitűzniük, azokat megvalósítaniuk. És nehezebb nemcsak magukban, hanem másokban is megbízniuk.

Gyerekek játék közben

A tábor szervezői egy különleges módszerrel, az élménypedagógiával dolgoznak, melynek használatával tapasztalati úton, játékok, sokszor szerepjátékok segítségével tanítják meg arra a gyermekeket, hogy miképp érvényesüljenek az életben. A cél az, hogy a résztvevők lélekben megerősödve térjenek vissza a mindennapi életük helyszíneire, tudva, hogy ők is értékesek, bízhatnak magukban és másokban.


SZGYF-Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége

Fotó: Csapi András ügyvezető
Élményakadémia Egyesület