Elismerték a megtört életek életben tartóit

A Szociális Munka Napját és a házigazda intézményt ünnepelték Tabon

A megalakulásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon adott otthont csütörtökön a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségnek, amelyen jutalmazták a legkiválóbbakat.

kov1

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője mentsvárnak nevezte a békét, biztonságot jelentő, jubiláló intézményt, ahova – mint köszöntőjében megjegyezte – szinte hazajár Tabra. Azt is tisztán látja: a szociális és a gyermekvédelmi ellátórendszerben dolgozók, a megtört életek életben tartói nem csillogó karrierért, s kimagasló fizetésért végzik szolgálatukat, így minden tisztelet és köszönet megilleti őket.

Csizmadia Nándor, Tab alpolgármestere azt emelte ki: a kisváros életébe az elmúlt évtizedek alatt beágyazódott a szociális otthon, s ez az itteni közösségnek köszönhető.

Dr. Kimmel József, a Somogy Megyei Kormányhivatal hatósági főosztályvezetője a Szociális Munka Napjának jelentőségéről beszélt, s fejet hajtott a szociális területen dolgozók áldozatos munkája előtt – egy lírai Márai Sándor-idézettel ráirányítva a figyelmet az e területen dolgozók mindennapjaira. Gárdonyi-Pál László intézményvezető, a rendezvény házigazdája az elmúlt időszak egy-egy jelentős eseményét elevenítette fel, de a folyamatos fejlődésről is szólt, hiszen az utóbbi 9 évben az ellátás színvonalát emelendő, 317 millió forintnyi beruházás valósult meg a Koppány-völgyi kisvárosban.

kov2kov4

Garami Gergely, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményirányítási igazgatója a legnagyobb áldozatot vállalóknak nevezte a szociális ellátórendszerben dolgozókat, megemlítve, hogy országos szinten 100 ezer munkatárs több mint 800 ezer rászorulót lát el, s arra utalva, minden tisztelet megjár nekik.

Tóth László Norberttel, az SZGYF Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatójával főigazgatói dicséreteket és igazgatói díszokleveleket adtak át tizenegy munkatársnak.

Főigazgatói dicséretet kapott Troszt Éva, marcali igazgató-helyettes, Csirke Erika, tabi szociális segítő, Győző István, kéthelyi élelmezésvezető, Perger Józsefné, drávatamási terápiás munkatárs, Takács-Maráczi Zsuzsanna, kálmáncsai részlegvezető. Igazgatói díszoklevelet vett át Hegedüs Diána, marcali gazdasági ügyintéző, Hajdú Lászlóné, kéthelyi csoportvezető, Kamarás Gábor, tabi műszaki vezető, Miletics Péter, öreglaki-somogyvári szakmai vezető, Méhes Józsefné, berzencei technikai munkatárs és Kern Mónika, kálmáncsai csoportvezető.

Szervezeten kívüliként, hosszú évek óta tartó, kiemelkedő támogatói tevékenységéért Benedek István Zsolt, az SZGYF főigazgatójának köszönőlevelét kapta Handó János és felesége, Handó Eszter, a patcai Katica Tanya Élményközpont tulajdonosa. A házigazda intézmény ellátottjai temperamentumos térdtáncot mutattak be, a Megarox Társulat az elismerésben részesülők tiszteletére énekelt.

kov5kov6
Ezt követően kiállítás nyílt 70 év fotóiból és újságcikkeiből – a Somogyi Néplap, illetve Hírlap tudósításai, riportjai is falra kerültek –, s Orbán Ferenc nyugalmazott vezető ápoló idézte fel több évtizedes emlékeit. Gárdonyi-Pál László elődjeire és a szociális otthon néhai munkatársaira és lakóira, a névadóra dr. Takács Imre orvosra emlékezve gyújtott gyertyát a hat éve Soltész Miklós, akkori szociális államtitkár jelenlétében felszentelt kápolna előterében, majd Isten hajlékában Arató Lóránd evangélikus, valamint Sándor Zoltán református lelkipásztor rövid igehirdetést követően kérte Isten áldását az intézmény munkatársaira és az otthonlakókra.

Innen vonultak át a vendégek az ebéd helyszínére, ahol egy hatalmas ünnepi torta is várta őket.

SZGYF Somogy Megyei Kirendeltség

Fotó: Kovács Tibor