„Egy lépéssel a Világ felé- Jutalomnyaralás az Adrián”
A Gattyán Alapítvány még 2023-ban indította el pályázati programját. Céljuk, hogy a társadalmi esélyegyenlőség jegyében a gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek is részt vehessenek különböző utazásokon, életre szóló élményekben lehessen részük, mint a családban nevelkedő kortársaiknak. Az élmények útján megszerzett tapasztalatok, megismert kultúrák tovább gazdagítják a gyermekek világról alkotott képét, amely növeli motivációjukat, új célokra ösztönzi őket.
Idén az utazók a horvátországi Malinska településre látogathattak el, ahol jól megérdemelt iskola utáni pihenésüket tölthették el. A gyermekek többsége itt látta és érezhette meg először a tenger azurkék sós vízét. A mindennapos strandolás során megismerkedhettek a tengeri élővilággal, valamint úszástechnikájukat is bővíthették. A tábor hat napja alatt látogatást tettek KRK sziget több településén, Malinskán túl felkerestük Baskát, Krk városát is. A gyermeknek lehetősége nyílt kipróbálni a Couch nevű vízisportot, amely szintén életre szóló emléket jelentett.
Egy egész napos utazás során a Krk szigetről Rab szigetre hajóztak át. Útközben egy lakatlan sziget mellett haladtak el, majd kikötöttek a korábban börtönszigetként működő Goliotok-nál. A börtön romjainak megtekintését, a sziget felfedezését rendkívül élvezték a gyermekek. Lopar homokos strandján pedig az Adriai tenger másik arcát ismerhették meg. Krk szigetre visszafelé hajózva a gyermekek a lehorgonyzott hajóról ugrálhattak a tengerbe, majd delfinek kíséretében hajóztunk vissza.
A színes programok életre szóló élményt nyújtottak gyerekeink számára. Köszönjük a Gattyán Alapítványnak, hogy támogatta a gyermekek álmait és bízunk abban, hogy a jövőben további gyerekeknek részesületnek ehhez hasonló csodákban.
Vas Vármegyei Kirendeltség