EFOP és RSZTOP 2014–2020 zárókonferencia
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) zárókonferenciájára került sor 2024. március 19-én, Budapesten.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Emberi Erőforrás Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság szervezésében megvalósult konferencia célja az volt, hogy a 2014–2020-as időszak lezárultával az államtitkárság minél teljesebb képet nyújtson az operatív programok eredményeiről. A projektmegvalósítók között a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is megjelent, az általa bonyolított Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) több projektjével.
A konferenciát Dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár nyitotta meg, majd őt követte Andriana Sukova, az Európai Bizottság megbízott főigazgatója. A konferencián Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese is beszédet mondott. Az eseményen előadások és szekcióülések keretében kerültek szóba olyan, az említett projekteket érintő témák, mint a projektek keretében nyújtott támogatások komplexitása, a fejlesztések (kiemelten a rászoruló személyek támogatása) egymásra épülése. Elhangzott, hogy a rászoruló személyek támogatása, a célcsoport elérése és a szakpolitikai célok megvalósultak az említett projektekben.
Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF főigazgatója elmondta, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 5 projektet valósított meg az RSZTOP keretében. A projektek célja volt, hogy az Európai Unió és Magyarország kormányának társfinanszírozásával élelmiszert és alapvető fogyasztási cikkeket tartalmazó segélycsomagokat juttasson el a leginkább rászoruló személyek részére a társadalmi kirekesztődés és szegénység kockázatának csökkentése érdekében.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Cséplőné Gönczi Veronika és az RSZTOP projektek megvalósításában résztvevő munkatársak
A kiosztott segélycsomagok száma összességében meghaladta a 2,5 millió darabot, ennek több mint 95 százaléka élelmiszercsomagot jelentett. Az SZGYF évente mintegy 150-160 000 rászoruló személy rendszeres segélyezését valósította meg az Európai Unió által biztosított forrásból, több mint 2000 település lakosságát érintően, közel 1200 osztási helyszínen. Ezt a feladatot átlagosan kb. 90 kirendeltségi munkatárs bevonásával, több mint 450 együttműködő partner (főként család- és gyermekjóléti szolgálat) közreműködésével sikerült megvalósítani.