Díjátadó ünnepség Szolnokon
A „Megemlékezés koszorúi” pályázatra megküldött pályaművek
A pályázatokra a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség illetékességében működő szociális és gyermekvédelmi intézmények lakói jelentkezhettek. Az „Advent csodálatos pillanatai” pályázatra az intézmények, lakásotthonok alkotócsoportjai 2-3 perces videókat készíthettek, amelyben bemutathatták az ünnepi készülődést, az ünnepre hangolódást. A „Megemlékezés koszorúja” pályázat célja a nemzethez tartozás, nemzeti összetartozás tudatának erősítése volt, hogy nemzeti ünnepeink ne csupán megemlékezések legyenek, hanem valódi ünnepekké váljanak. A felhívásokra egyéni és alkotócsoportok is jelentkezhettek pályaműveikkel.
Cser-Kiss Róza köszöntötte a pályázaton részt vevőket
A felhívásokra idén is nagy volt az érdeklődés, összesen 63 pályamű érkezett be a szociális és gyermekvédelmi intézmények lakóitól. Az „Advent csodálatos pillanatai” pályázatra 28 pályamű, míg a „Megemlékezés koszorúi” pályázatra 35 pályamű érkezett. Az adventi videópályázaton részt vevő helyezettek részére a díjakat Cser-Kiss Róza, a vármegyei kirendeltség igazgatója és Árvai Jánosné osztályvezető adta át.
Az emléklapokat Cser-Kiss Róza adta át a díjazottaknak
A „Megemlékezés koszorúi” pályázat valamennyi pályázója elismerő oklevélben részesült. Az elismerő okleveleket Biró Mónika, a Tiszaág Integrált Szociális Intézmény intézményvezetője és Pásztor Zsuzsánna, a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye intézményvezetője vette át az alkotók nevében.
Megtelt a szolnoki Vármegyeháza díszterme
Az eseményt a Gyermekvédelmi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye lakásotthonaiban élő gyermekek és a szociális intézményeinkben élő fiatalok és felnőttek műsora színesítette. A résztvevők a díjátadón megtekinthették az „Advent csodálatos pillanatai” pályaműveit, valamint a „Megemlékezés koszorúi” pályázatra megküldött koszorúkból fotókiállítás nyílt.
Az eseményt az intézményekben élő fiatalok és felnőttek műsora színesítette.
Köszönjük a csodálatos alkotásokat, munkákat! Gratulálunk a díjazottaknak és valamennyi résztvevőnek!
Major Angéla, társadalomkapcsolatokért felelő referens
SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség