Beszámoló a Borostyán Nyugdíjas Klub műsoráról
A Bágyogszováti Borostyán Nyugdíjas Klub 9 tagja látogatott el január 19-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ Időskorúak Otthona Csáfordjánosfa intézményébe.
Vezetőjük elmondta, hogy 22 éve működnek, jelenleg 30 fős tagságuk van, de szerepléseik alkalmával az itt jelenlévő 9 fő az, akik aktívabban kiveszik részüket a feladatokból. Az egyik oszlopos tag, Boros Gyula leánya Intézményünkben dolgozik ápolóként. Nagyon örültek a meghívásunknak és nagy szeretettel jöttek. A klub tagjai vidám műsorral szórakoztatták lakóinkat. Nótás, tréfás kocsma jelenetet játszottak, illetve két rövidebb mesefeldolgozást adtak elő, a pletykás feleségekről, illetve egy lakodalmi jelenetet és a házasságban előforduló konfliktus helyzeteket dolgozták fel, vidám hangnemben.
A lakodalmakban régen szokás volt kulcsos perecet osztani a nézelődőknek. Lakóinkat itt fonott kalács szeletekkel vendégelték meg. A műsor végén egy kis közös éneklésbe is bevonták lakóinkat, akik mind a műsort, mind pedig a nótázást nagyon élvezték. Köszönetképpen egy kis frissítővel kínáltuk meg vendégeinket.
Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ