Bence, a versmondó
A Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálat által „Tudom, hogy van jogom! Színes hétköznapok 2023” címmel meghirdetett ellátottjogi alkotópályázatának Videó kategóriájában I. helyezést ért el Molnár Bence János, a Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Budapest, Sáfrány otthonának 28 éves lakója.
Bence 3 éves kora óta él az otthonban, súlyos mozgássérültként. Vidám, humoros, közvetlen, kedves fiatalember, aki szívesen és sokat beszél. Fantasztikus emlékezőképességgel bír, talán ennek is köszönhető, hogy egészen rövid idő alatt hosszú és bonyolult szövegeket is megtanul hallás után.
Életének egyik legmeghatározóbb szakasza a Csillagház Általános Iskolában eltöltött évek voltak, amelyet a mai napig is sokszor emleget. Elmondása szerint az iskolában szerettették meg vele a verseket, a verstanulást. Számos oklevél és emléklap őrzi annak emlékét, hogy már korábban is jeleskedett a szavalásban.
Bence így mesél arról, mit jelent számára a versmondás:
„Amikor színpadon állok, olyan jó érzés, megdobogtatja a szívemet. Nem vagyok lámpalázas, csak egy kicsit szoktam izgulni. Ilyenkor teljesen a versre figyelek, megszűnik körülöttem a világ. A felkészítőimmel általában közösen választunk verseket, de van olyan, amikor annyira megtetszik valami, amit hallok, hogy én kérem, hogy megtanulhassam. Amit a pályázatra választottam, korábban is előadtam már. Azért is áll ilyen közel hozzám, mert úgy érzem, rólam is szól. Amikor meghallottam, hogy megnyertem a pályázatot, izgatottságot, boldogságot, büszkeséget éreztem.”
Pest Vármegyei Kirendeltség
Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Budapest