Átadták a Köz Szolgálatáért díjakat
Az SZGYF Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kirendeltségről Szabó Lászlóné titkársági referens vehette át a Köz Szolgálatáért díjat.
A Magyar Kormánytisztviselői Kar – a vármegyei önkormányzat és a vármegyei kormányhivatal javaslatára – első alkalommal adott át díjakat kormánytisztviselőknek, köztisztviselőknek, valamint az önkormányzati szférában dolgozóknak – köztük Szabó Lászlónénak – több évtizedes, kimagasló munkájuk elismeréseként. Olyan elismerésként, amelyből erőt meríthet további munkájához a díjazott, s amely példaértékű lehet munkatársainak is a hétköznapokban — hangzott el a Köz Szolgálatáért díjak átadásán, július 19-én a nyíregyházi vármegyeházán.
Szabó Lászlóné 1998. május 1-jén kezdett el a közigazgatásban dolgozni, amikor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatalhoz került ügykezelői munkakörbe. 2012. január 1-jétől a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság jogelőd szervéhez, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központhoz került kormányzati ügykezelőként.
Szabó Lászlóné feladatait 2013. április 1-től a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kirendeltségén titkársági referensként látja el. Munkájában folyamatosan kiváló szakmai teljesítményt nyújt, vezetőivel, illetve kollégáival szembeni magatartása mindig példamutató. Munkaköri feladatainak igényes, precíz, pontos, magas színvonalú ellátásával mindig a közjót és a közérdeket szolgálva, a munkahelyi közössége érdekeit szem előtt tartva jár el. Munkáját kiváló hozzáállással, nagy pontossággal végzi.
Gratulálunk a díjhoz!
SZGYF-Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kirendeltség