Angyalok szárnyalása Békés megyében

November 19-én, kedden este már kilencedik alkalommal álltak színpadra a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat fiataljai és a felkért művészek, hogy egy közös gálaesttel kápráztassák el a Békéscsabai Jókai Színházba érkezett közönséget.

 

A gála dr. Dorogi Rajmund, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezeti igazgatója köszöntőjével kezdődött, aki az est fővédnöke, Benedek István Zsolt, főigazgató köszöntőjét tolmácsolta. Kiemelte, hogy a nemrégiben ünnepelt Szociális Munka Napja azokról a szakemberekről szól, akik azt a hivatást választották, hogy nem csak a családon belül, hanem gondoskodásukat kiterjesztve, bástyaként fognak biztos pontot szolgáltatni azoknak az embertársainknak is, akik valamilyen kihívással élnek és egyedül nem tudnak teljes körű életet élni.

 

  

 

Sziszák Katalin, az intézmény igazgatója elmondta, hogy az egyéni, nagycsoportos, zenés és táncos produkciókban hetvenöt fiataljuk és huszonöt színész vett részt – minden ellátottjuk szerepelhet, aki szeretne a gála műsorában részt venni.

 

 

A gála rendezője ezúttal is Tarsoly Krisztina színművész volt, aki elárulta, hogy az előadás után már a következő produkciót kezdik el szervezni. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen jövőre már egy jubileumi bemutatót kell prezentálniuk, de a legfontosabb mégis az, hogy ezen az estén a gyerekek boldogok legyenek és érezzék jól magukat.

 

 

 

A rendezvényre váltott jegyekből származó bevétel az otthon lakóit támogatja. Az intézmény célja, hogy minél többen megismerjék az ott élő gyerekek mindennapjait.

 

SZGYF Békés Megyei Kirendeltség