Adományruhákkal, játékokkal segítettek

Évek óta hagyomány, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének kollektívája feleslegessé vált gyermekjátékokkal, ruhaneművel, cipővel s egyéb ajándékokkal lepi meg valamelyik intézményét.

 

 

A tárlat képei

A segesdi Gondviselés Szociális Otthont, a drávatamási telephelyet, valamint a Kéthelyi Integrált Szociális Otthont követően ezúttal a fonyódi székhelyű Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon somogyvári és öreglaki telephelyeinek indult gyűjtés.

A karácsonyra szánt felajánlás – amelyből a gyerekeken kívül rászoruló munkatársak is részesülhetnek – folyamatosan gyarapodott az elmúlt hetekben a kirendeltségen, és zsákokban, szatyrokban, dobozokban várt új tulajdonosaira. A ponyvás teherautót szinte megtöltő, jelentős nagyságrendű adományt – melyben egy gyermekkerékpár is volt –, Tóth László Norbert kirendeltségigazgató csütörtökön adta át Farkas László Nándorné intézményvezetőnek és Hosszú György intézményvezető-helyettesnek, akik a rájuk bízott gyerekek, illetve a kollégák nevében nagy örömmel vették át a meglepetésajándékot.