A Varázscsepp döntőjében
Ismét lázba hozta a somogyi gyermekvédelmi ellátórendszerben élő fiatalokat a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny. A közelmúltban lezajlott budapesti elő- és középdöntőből a vármegyei Gyermekvédelmi Központ két növendéke is továbbjutott a döntőbe. Míg Bogdán Bernadett, a marcali Százszorszép Gyermekotthon lakója énekével bűvölte el a zsűrit, addig Nichter Dominik, a kaposvári Zita Speciális Gyermekotthon lakója gitárjátékával. A döntő május 13-án lesz a Millenáris Parkban.
Bogdán Bernadettet Szentesné Tóth Annamária gyermekfelügyelő készítette fel a megmérettetésre; az elődöntőben Pintér Béla Homokba írva, a középdöntőben pedig Dandó-Lentulai Befogadlak című dalát adta elő.
– Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy továbbjutottam – mondta Berni, aki naponta 1-2 órát gyakorolt a fellépésre. – Nem számítottam rá, bizonytalannak éreztem magam a színpadon, ám amikor felfogtam, hogy továbbjutottam, természetesen nagyon boldog voltam és ez a boldogság azóta is tart. Ezt Ancsa néni is tanúsíthatja, aki elkísért a versenyre.
Nichter Dominik felkészítője Kurdi Zoltán metodista lelkész volt. A tehetséges fiú – aki furulyaórákra jár a kaposvári zeneiskolába –, az elődöntőben Beethoven Für Elise című művét játszotta gitáron. A középdöntőben pedig három nyelven – magyarul, cigányul és héberül – énekelte saját gitárkíséretével a Jöjj, Izráel című, igencsak temperamentumos dicsőítő dalt, melyről a zsűri elismerően nyilatkozott a többnyelvűség miatt is. Általában saját szórakoztatására pengeti a húrokat, éles helyzetben izgul. Így volt ez a középdöntőn is, de a siker jót tett az önbizalmának. Nevelőjétől megtudtuk azt is, hogy általában autodidakta módon tanulja a műveket, a youtube különösen hasznos számára a gyakorlásban.
S hogy mivel készül a döntőre? A népszerű Titanic-dalt játssza majd és egy latinos diszkózenét gitározik el.
Somogy Vármegyei Kirendeltség