A fejlesztő foglalkoztatás örömünnepe – megnyílt a VI. húsvéti vásár az SZGYF központjában

Immár hatodik alkalommal, április 7-én rendezik meg a húsvéti vásárt az SZGYF központjában, ahol négy napon keresztül kínálja portékáit az ország számtalan pontjáról érkező, mintegy 30 fejlesztő foglalkoztató műhely, köztük ellátottak és munkatársak egyaránt.

A kiállított – és eladásra kínált – termékek rendkívül sokfélék: a húsvéti dekorációktól a kosarakon át a szőnyegekig, bögrékig, tányérokig, porcelántárgyakig, kisebb táskáig, horgolt figurákig csodálhatjuk meg a műhelyekben dolgozók kreativitását, elkötelezettségét.

A vásár első napján dr. Joó Aranka, az SZGYF szakmai főigazgató-helyettese köszöntötte a vendégeket és nyitotta meg az eseményt. Az SZGYF vezetője köszöntőjében nem csupán a vásáron kapható termékeket méltatta, de a fejlesztő foglalkoztatás közösségteremtő erejét is kiemelte, hiszen az ilyen és ehhez hasonló alkalmaknak köszönhetően a Központ munkatársai közelebbről is megismerhetik az intézményekben folyó értékteremtő munkát, valamint munkatársaink és a lakók kreativitását. A négynapos húsvéti vásár valódi örömünnep, hiszen a fejlesztő foglalkoztatásban készített egyedi kézműves termékek, valamint a személyes találkozások az alkotókkal sosem ronthatják el az ember kedvét.

A vásár hétfőtől csütörtökig 9 és 14 óra között várja az érdeklődőket. Minden nap újabb fejlesztő foglalkoztató műhelyekből érkeznek ellátottak és munkatársak, hogy bemutassák, milyen termékeket készítenek, és eladásra kínálják kézműves áruikat.

SZGYF Sajtó