„A fejlesztő foglalkoztatás ablak a világra”
Ötödik alkalommal rendeztük meg a Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválját
Az SZGYF ötödik alkalommal tartotta meg a Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválját szeptember 27-én a veszprémi Hangvilla rendezvényközpontban. A fesztivált idén a Veszprém Vármegyei Kirendeltség szervezte meg, az esemény házigazdája pedig a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye volt.
Az V. Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiváljának nyitányaként a megjelentek a palotás táncot láthatták a darvastói ellátottak előadásában.
Az ünnepi esemény részvevőit Pásztor András, az SZGYF Szervezetfejlesztési Osztályának vezetője, a rendezvény moderátora köszöntötte, majd felkérte Horváthné Szabó Andreát, a Veszprém Vármegyei Kirendeltség igazgatóját, hogy a rendezvény szervezőjeként szóljon a megjelentekhez. Igazgató asszony beszédében megköszönte a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó szakembereknek, hogy az ápoló-gondozó szakfeladatok mellett empátiával és odafigyeléssel adják át a „kismesterségek fortélyait” az ellátottaknak. Hozzátette: a gondozottak által készített termékeket, valamint a Mester és Tanítványa program keretében született alkotásokat is, melyeket gyermekek készítettek a fesztivál ideje alatt a Hangvilla melletti téren is meg lehet vásárolni.
Dr. Hegedűs Barbara Szilvia, Veszprém alpolgármestere köszöntőjében örömét fejezete ki, hogy a fesztivál színhelye idén Veszprém lett, hiszen mint mondta nem véletlen, hogy a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet is. A kultúra, a zene és a művészet ugyanis olyan kapocs, amely összeköti a társadalom minden egyes rétegét – hívta fel a figyelmet az alpolgármester asszony.
Dr. Jeviczki Melinda Klára, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese köszöntő beszédében elmondta, hogy immár ötödik alkalommal szervezték meg a fejlesztő foglalkoztató műhelyek országos rendezvényét. Főigazgató-helyettes asszony köszönetét fejezte ki, amiért a fejlesztő foglalkoztatásban végzett munka töretlenül folytatódott, akár a Covid-évek nehézségei ellenére is. Mint mondta, nagyszerű lehetőségnek tartja, hogy a fesztivál keretein belül lehetőség nyílik mindenki számára a személyes tapasztalatcserére is.
– Mindenkinek meg kellene ismernie ezt a munkát, amelyet mintegy 3000, a fejlesztő foglalkoztatásban résztvevő ember végez nap mint nap az SZGYF kötelékében, összesen 148 helyszínen, csaknem 200 segítő szakember bevonásával. Mindez hatalmas érték, és ami a legfontosabb: kreatív alkotómunka eredményeképpen jön létre. Egy olyan alkalom ez, mikor napfényre kerülhetnek különleges kincseink, a találékonyság és tehetség, amely ott rejlik a fejlesztő foglalkoztatásban. Mert igazi kincseket látok, nem csupán a kiállított termékek között, de akkor is, mikor végignézek „Az én fejlesztő fogim” pályázat pályamunkáin. Olyan alkotások ezek, amelyek sokkal szélesebb körű megmérettetésen is megállnák a helyüket – mondta dr. Jeviczki Melinda Klára.
Ovádi Péter országgyűlési képviselő beszédében arról szólt, hogy büszke Veszprém város jelenére és múltjára, amely méltán ad helyet a fesztiválnak. Az országgyűlési képviselő köszönetet mondott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, mivel az ott dolgozók nap mint nap „erőn felül teljesítenek”, és magas színvonalúan végzik munkájukat, amelyre hivatásként tekintenek.
Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára a rendezvény megnyitóján elmondta, hogy Magyarországon idén csaknem 37.000 ember foglalkoztatásához nyújtanak kormányzati segítséget. Hozzátette: ők úgy tudnak a mindennapok során dolgozni, hogy segítséget kapnak a munkaadójuktól, a környezetüktől és a magyar államtól is. Közülük 31.000 az úgynevezett védett foglalkoztatásban, azaz a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában tevékenykednek, és 6000-en a fejlesztő foglalkoztatás keretében. Ehhez 2023-ban már több mint 70 milliárd forintos támogatást nyújt a központi költségvetés.
A helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejlesztő foglalkoztatás a rehabilitáció előszobája, hiszen a fejlesztő foglalkoztatással előkészítik a munkavállalókat a rehabilitációs foglalkoztatásra, ami után a nyílt munkaerőpiacra is kikerülhetnek. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása nem elsősorban a munkáról szól, sokkal fontosabb, hogy ez a közösség milyen védelmet, erőt, kitartást és célt ad ezeknek az embereknek a mindennapjaihoz. A fejlesztő foglalkoztatás egyfajta ablak a világra, lehetőséget ad arra, hogy az élet produktívabban teljen, mint ahogy azt sokan el is képzelik – tette hozzá.
A köszöntő beszédeket a dákai ellátottak Ritmo latino műsora követte, majd a szakmai előadásokra került sor.
Elsőként Bakos Edina osztályvezető az SZGYF Esélyteremtési Főosztály Fejlesztő Foglalkoztatási Osztályának tevékenységét mutatta be.
Hanich Ferenc, a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye intézményvezetője előadásában az intézményben zajló fejlesztő foglalkoztatásról, beszélt, melyet követően Naszádosné Lefler Laura részlegvezető a Dáka telephelyen, Szabó János részlegvezető a Veszprém telephelyen, Piller András szakmai intézményvezető helyettes a Lesencetomaj telephelyen, Kustos László részlegvezető pedig Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyen, Czémán Imre részlegvezető Darvastó telephelyen, Király Zsuzsanna részlegvezető Kamond telephelyen folyó fejlesztő foglalkoztatást bemutatta be.
A szakmai előadások után Bakos Béla darvastói ellátott rövid élettörténetével ismerkedhettek meg a fesztivál részvevői.
A fesztivál díjátadással folytatódott, hiszen idén már harmadik alkalommal hirdették meg a fejlesztő foglalkoztatásban résztvevő foglalkoztatottak részére „Az én fejlesztő fogim” alkotópályázatot. A továbbiakban „Az én fejlesztő fogim” pályázat eredményhirdetése és a pályázat nyerteseinek díjazása következett.
Pásztor András osztályvezető, a rendezvény moderátora felkérte dr. Jeviczki Melinda Klára általános főigazgató-helyettes asszonyt és Bakos Edina osztályvezető asszonyt a díjak átadására.
A díjazottak:
Termék kategória
I.helyezett: Dömötör Éva Aranka, Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye: Agyagvirág kompozíció
II. helyezett: Brunáczki Katalin, Tengerszem Integrált Szociális Intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye: Tengerszem gyöngyszem
III. helyezett: Csuka Viktória, Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye: Dísztányér
Videó kategória
I. helyezett: Császár Mónika, Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye: Legyél Te is! Tegyél Te is!
II. helyezett: Bégányi Sándor Harmónia Integrált Szociális Intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye: Fejlesztő fogi az én szememmel
III. helyezett: Nemez-Ez csoport, Harmónia Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye: Nemez ülőlap készítés
Rajz-Fotó-Festmény kategória
I.helyezett: Gacsal Sándor, Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye: A leggyengédebb kísértés szőnyeg
II. helyezett: Lakatos Rudolf, Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye: A munka angyala
III. helyezett: Bíró Norbert, Harmónia Integrált Szociális Intézmény heves Vármegye: A fuvaros
„Az év fejlesztő foglalkoztató intézménye”
Dél-Zselic Integrált Szociális Intézmény Baranya Vármegye
Intézményvezető: Kaiser Gábor
„Az év segítője”
Zimány György
Tiszaág Integrált Szociális Intézmény Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye
A díjátadást a rendezvényt jelképező „Staféta átadása” követte a VI. Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválját szervező kirendeltségének. Horváthné Szabó Andrea kirendeltség igazgató asszony a stafétát átadta a következő fesztivál szervezőjének, dr. Kajos Nikolettnek, a Tolna Vármegyei Kirendeltség igazgatójának.
A rendezvény zárásaként a megjelentek a Magyarország című dalt hallhatták Kurcsics Ádám előadásában.
A fesztivál részvevői több helyszínen fakultatív programokon vehettek részt és megismerkedhettek Veszprém városának nevezetességeivel.
Szervezésfejlesztési Osztály