A 60 éves Szellőrózsa

Az intézmény telephelyei Hajdú-Bihar vármegye egymástól távoli pontjain, Debrecenben, Bárándon, Szerepen, Hosszúháton és Sárrétudvarin helyezkednek el. A debreceni központ a belvárosban található, az épületet tujákkal díszített hatalmas park veszi körül. Belépve a kapun jobbra egy 21 éve épült lakóotthon, a másik oldalon pavilonrendszer található három épülettel. Az intézménynek van egy jelképes „őrangyala”: egy nővérke áll a rózsakert közepén, kezében egy macival.

 – Még nem találtunk rá a történetére, annyi biztos, hogy az alapítás óta itt áll a szobor- mondják beszélgetőpartnereim a Szellőrózsa jelenkori őrangyalai, Puskás Tímea vezető pedagógus és Balogh Anikó vezető pedagógus-helyettes, a Szívünk Hangja a Fogyatékkal Élőkért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A civil szervezet az integrált intézmény lakóinak támogatása céljából alakult. A két kollégával a most kerek évfordulós 60 éves intézmény múltját idézzük fel, és beszélünk a szociális szakgondozás jelenéről is.

– Az intézmény elsősorban egészségügyi ellátás céljára jött létre fogyatékossággal élő gyermekek számára. A metodika atyja dr. Tornai Lajos gyerekorvos volt. A szemléletet és a gyakorlatot is tükrözi, hogy az induláskor a 200 dolgozóból csak 64-en foglalkoztak közvetlenül a betegekkel. Egy éles szemléletváltást hozott az 1993-as gyermekvédelmi törvény, akárcsak dr. Kovács Enikő gyerekpszichiáter érkezése az intézménybe, aki kiemelt figyelmet fordított az érzékenyítésre, az integrációra és a fejlesztésre. Óvodás és iskolás csoport alakult, az intézmény megnyitotta kapuit, már nem „rejtegette” a lakókat. Az ellátottak eleinte a környéken sétáltak, kirándultak, majd programokra jártak – eleveníti fel a múlt történéseit Tímea.

– Akkor szembesült a társadalom azzal, hogy fogyatékosággal élők is vannak közöttünk?

– Igen, fogalmazhatunk így is, de ez a nyitás nagyon ösztönözte, lelkesítette a gondozottakat is. Azóta folyamatos a fejlődés, nagyon színes a terápiák palettája. Ez év tavaszán ünnepeltük a kutyás terápia 20. évfordulóját. A terápia nálunk vált először hivatásossá, a módszertana is nagyrészt itt született. Amire mi mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk, az az integráció és az érzékenyítés. Az intézményünket Debrecenben sokan ismerik és bizalommal fordulnak hozzánk.

– Anikó azt hogyan lehet elérni, hogy a város lakóival kapcsolatba kerüljetek? Kimentetek Debrecen főterére ismerkedni?

– Ezt most nem fogod elhinni, de pontosan ez történt. A főtéren kezdődött minden. 2017-ben Timeával azon töprengtünk, hogy valami olyan pozitív kicsengésű dologba kellene fognunk, aminek hírértéke van és sokan felfigyelnek rá. A Hallásérültek napjára (ami a többi fogyatékossággal élőt is érinti) kiküldtünk egy meghívót a város összes óvodájának, iskolájának, középiskolájának, arra hívva őket, hogy rövid dalocskát énekeljünk el közösen jelnyelven. Örömmel tapasztaltuk, hogy a meghívásunkra 30 intézményből érkeztek Debrecen főtérre, így a program egy hatalmas flashmobbá vált. Közel ezren voltak jelen mindannyian kis piros szívecskével a fehér pólójukon. Feledhetetlen élményben volt része mindannyiunknak, ráadásul rengeteg ismerettségre tettünk szert, olyan partnerekre, amelyekkel ma is élő kapcsolatban vagyunk. Ez a partneri kapcsolat az évek folyamán megmaradt és tovább bővült, hiszen rendszeresen találkozunk, és meghívnak a különböző programjaikra.

A Szellőrózsában nem terített asztal, hanem kivetítő mellett ünnepelték a debreceni intézmény 60 születésnapját. Kollégák gyűltek össze az ország minden szegletéből, szakmatársak, társintézmények, civil- egyházi szervezetek, hallgatók, diákok.

Hajdú-Bihar Vármegyei Kirendeltség