Homokcsodák Zsirán
Harmincadik alkalommal rendezte meg az Alpokalja Szociális Központ a Homokszobrász Fesztivált. A rendezvényen nyolc dunántúli szociális intézmény csapata vett részt. Ebben az évben a résztvevők a nyári emlékek témáját járták körül alkotásukkal.
A Zsirán rendezett eseményen részt vett a Szentgotthárdi Szakosított Otthon lelkes csapata is. Intézményünk évek óta meghívást kap, és el is látogat a fesztiválra.
A szentgotthárdi intézmény mellett nyolc dunántúli társintézmény csapata képviseltette magát. A kreativitásnak ebben az évben is csak a csillagos ég szabott határt, hiszen a balatoni élményektől kezdve, a soproni Lővérekben tett vonatozásig, számos alkotás emelkedett ki a homokhalmokból.
Intézményünk ötfős csapata a nyári fagylaltozást választotta élményként, amelyet egy nagy, tölcséres, háromgombócos fagylalttal jelenítettek meg. Az alkotások elkészülte és az ebéd után minden csapat röviden bemutathatta alkotását. A szentgotthárdi csapat a fagylalt érdekes történetével és az ismert Bikini-dal közös eléneklésével színesítette az elkészült mű bemutatását.
Kellemesen elfáradva, élményekkel telve indult haza a társaság, bízva abban, hogy a résztvevők jövőre ugyanitt, újra szabadon engedhetik a képzeletüket egy homokcsoda erejéig.
SZGYF – Vas Megyei Kirendeltség