Gyerekek és leányanyák népes családját indítja el az életbe

Szent Kristóf a Gyermekekért díjjal ismerték el Bodri-Széll Gabriellát. A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon vezetője a somogyi gyermekvédelem, különösen a leányanyák szocializációja terén kifejtett két és fél évtizedes, kiemelkedő szakmai tudással, mély empátiával végzett tevékenységéért kapta a rangos elismerést. Hivatásról, misszióról kérdeztük a kitüntetettet.

 

Hogy véli: szakmai múltjának egyik koronája e díj, amit a pandémia miatt nem a meghívón szereplő Pesti Vigadóban, hanem itt, Nagybajomban nyújtottak át Önnek?

– Igen, így is fogalmazhatnék. Felemelő érzés s nagy megtiszteltetés volt átvenni a Szent Kristófot ábrázoló, gyönyörű bronzszobrot és a Kásler Miklós miniszter úr által aláírt oklevelet. Váratlanul ért a díj, de tagadhatatlanul jólesett a gyermekvédelemben eltöltött negyedszázados munkámnak az elismerése.

Már középfokú tanulmányai idején érdeklődéssel fordult az elesett, gyámolításra szoruló gyermekek felé, és a társadalom peremén élő családok élete, egzisztenciája is foglalkoztatta. Nyilván ez motiválta abban, hogy elvégezze a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Kara szociális munkás szakját…

– Édesanyám harminchat évig nevelőszülő volt, így tulajdonképpen ebben szocializálódtam, ebben nőttem fel, tőle tanultam meg az elfogadást, a másokon való segítést. Szerettem volna az intézményen belül maradni, de más munkakörben, ehhez viszont szükség volt a felsőfokú végzettség megszerzésére.

A nagybajomi nevelőszülői hálózatról írta szakdolgozatát. Hogy került látószögébe a gyermekotthon?

– Véletlenszerűen kerültem a gyermekotthonba, vagy legalábbis akkor úgy gondoltam. Az alapvégzettségem általános ápoló és asszisztens. Ezen a területen szerettem volna elhelyezkedni, de akkoriban létszámstopot rendeltek el a kórházban. Egy volt általános iskolai tanárom javaslatára jelentkeztem az akkor még csecsemőotthonként működő intézménybe. Két-három hónap elteltével jelzést kaptam a kórházból, hogy felvettek, de addigra már, úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok itt. Magukkal ragadtak a családjukat nélkülözni kényszerülő csecsemők és kisgyermekek.

Ez az első munkahelye, s ha úgy tetszik, fokról fokra lépett egyet a „szamárlétrán”. Volt csecsemő- és kisgyerekgondozó, nevelő, majd lakásotthon-vezető; 2013. április 1-je óta pedig gyermekotthon-vezetőként tervezi-szervezi az intézmény mindennapjait. Esténként miért s kiért ad hálát?

– Hálát nagyon sok mindenért adhatunk az életben, én legfőbbképp a családomért, az ő támogatásukért szoktam, hisz enélkül nem tudnám összehangolni a munkát és a magánéletet. Nem utolsó sorban hálás vagyok édesanyámnak, aki már sajnos nem lehet közöttünk, hisz ő mindig hitt bennem, támogatott és olyan értékeket adott át, mint a kitartás, az őszinteség, a törődés, az empátia. Mindig azzal biztatott: ha valamit nagyon szeretnél, ne add fel!

Bodri-Széll Gabriella (jobbról) derűs örömmel éli hivatását

Gyerekek, s leányanyák egyaránt élnek az intézményben. Védenceik közül kik igényelnek nagyobb odafigyelést? Vagy ilyet ne kérdezzek?

– Nehéz erre válaszolni, hogy gyermekeink, fiataljaink közül kik azok, akik nagyobb odafigyelést igényelnek, hiszen az anyás ellátást a normál ellátással nem lehet összehasonlítani. Minden gyermekünk igényli az odafigyelést, az egyszemélyes törődést. A feladat sok szempontból kihívás, hiszen a fiatalkorú, illetve várandós kismamák némelyike különleges szükségletű vagy súlyos pszichés problémákkal küzdő ellátott. Frusztrációtűrésük gyakran nagyon alacsony szintű, nehéz egymással és a saját gyermekével is kapcsolatot kialakítania. Törekszünk minden segítséget megadni sajátos helyzetük elfogadásához és segítjük az anyai attitűdök kialakulását.

Szeptember közepén Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár jelenlétében ünnepelték az intézmény hatvanadik születésnapját és nyugdíjas-találkozóra is sor került. Olyan volt ez a rendezvény, mint egy nagy ölelés, ám azt is sugallta: egyfelé megy a szekér, s kiváló kollégákkal…

– Nyugdíjasainknak 2016 óta minden év szeptemberében szervezünk találkozót. Ők teremtették meg egykor az alapokat, a szakmai értékeket. Mi, utánuk jövők is sokat tanultunk tőlük és időnként ebből merítünk. Van mire építenünk. A gyermekotthon közössége a jó ügy érdekében mindig együtt mozdult meg, a csapatmunka elengedhetetlen és szerves része a mindennapoknak. Jó érzés, hogy számíthatok a munkatársaimra. Igaz, hogy a családot pótolni nem tudjuk, de nagyon sokat számít, hogy az intézménybe kerülő gyermekeket, fiatalokat egy olyan közösség fogadja, akik egy irányba tartanak, fókuszban pedig mindenek felett a gyermek érdeke áll.

Missziós szolgálatuk folyamán olykor szembesülnek köszönettel, s hálával?

A szociális szférában dolgozni gyakran nehéz, küzdelmes és nem minden esetben hálás feladat, ezért nekünk a kisebb visszajelzések és eredmények is sokat jelentenek. Az elmúlt évek alatt tartottunk már keresztelőt, esküvőt, volt elsőáldozó és bérmálkozó gyermekünk is. Jómagam is örömmel vállaltam keresztszülőséget, bérmaszülőséget, illetve esküvői tanú is voltam. Ezek az örömteli, pozitív események visznek minket előre, lendítenek át a sok-sok nehézségen. Jelenleg több ellátottunk is van, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Egyikük felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakára. Van egy a Csányi Alapítvány által támogatott kislányunk, illetve egy gyerkőcünk, aki a Táncsics Mihály Gimnázium Arany János Programjában vesz részt. Több egykori gondozottunkkal is kapcsolatban vagyunk, figyelemmel kísérhetjük az életét. Nagy öröm számunkra, ha egy ellátottunkat vissza tudjuk gondozni vérszerinti családjába vagy önálló életkezdését segíthetjük elő.

Váratlan helyzetek bármikor adódhatnak, amikor elkerülhetetlen a vezető jelenléte. Jól tolerálja a családja ezt a befogottságot?

– Segítő, támogató család vesz körül, elég rugalmasan kezelik ezt a helyzetet, bár előfordul, hogy sajnos ők szorulnak a háttérbe. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt.

A döntéshozó felelőssége

Bodri-Széll Gabriella gyermekotthon-vezetőt arról is faggattuk, hogy mit tekint szakmai ars poeticájának? A kitüntetett így válaszolt: Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.

SZGYF-Somogy Megyei Kirendeltség
Fotó: Hegedűs Diána

Az interjú megjelent a Somogyi Hírlap november 27-i számában.