„Nem segéllyel, hanem eséllyel segíteni”

Beszélgetés Dr. Máté Jánossal, az Esélyteremtési Főosztály főosztályvezetőjével

Alapvető vágyunk, hogy az életünk jó irányba haladjon és megbecsült, hasznos tagjai lehessünk annak a közösségnek, amelyben élünk  Intézményeink lakói sincsenek ezzel másként. Nekik és a velük foglalkozóknak segít az SZGYF Esélyteremtési Főosztálya. Dr. Máté János főosztályvezetővel beszélgettem szervezeti egységük működéséről, céljaikról, tapasztalataikról.

 Mióta létezik a főigazgatóságon belül az Esélyteremtési Főosztály, és Te mióta dolgozol itt?

– A főosztály az SZGYF 2015-ös nagy átalakulása óta működik, több szervezeti átalakuláson is átesett azóta, de a lényeget mindig megőrizve haladtunk tovább. Én is akkor kerültem ide. Működésünk legfontosabb alappilléreit ebben az időszakban tettük le. Ebben nagy segítséget nyújtott az akkori főigazgató Bátori Zsolt, Benedek István Zsolt főigazgató-helyettes, Szekeres Pál miniszteri biztos és Szopka Zsolt az akkori szervezeti igazgató.

Melyek az Esélyteremtési Főosztály legfontosabb feladatai, célkitűzései? Egyáltalán mit jelent a munkátokban az esélyteremtés?

– Nagyon fontos, hogy az esély elsősorban ne segélyezést jelentsen, hanem olyan hatékony segítségnyújtást, amelynek során az ellátottak sokféle módon visszakapcsolódhatnak az úgynevezett normális életbe és képessé válnak önállóbb cselekvésre.  A főosztályon három osztály is működik, amelyek ezért a célért munkálkodnak: az Ellátottjogi és Gyermekjogi Osztály, a Fogyatékosságügyi Osztály és a Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály. Ez utóbbi tavasszal tért vissza a főosztályhoz. Ennek mi nagyon örülünk, hiszen a fejlesztő foglalkoztatás teljes mértékben esélyteremtést jelent. Általa az intézményeink lakói fejlődni tudnak, hasznosnak érzik magukat. Visszanyerik az elveszett önbecsülésüket, vagy ha sohasem lehetett önbecsülésük, végre megtapasztalhatják, hogy mi az. Ez pedig sok erőt ad nekik, még egy kis pénzt is tudnak keresni azzal a tevékenységgel, amelybe beletanultak. Igaz, nem ez a cél, de ez is benne van.

A támogatott lakhatás néhány éve indult el az intézményeinkben. Melyek a legfontosabb tapasztalatok?

– Az egyik éppen az, hogy a kisebb helyen, ahol kevesebb ellátott van, még inkább fontosak a foglalkozások. Az ellátottak egy tizenhat fős kis házban nem tudnak úgy „ellenni”, mint egy több száz fős intézményben. Kezdeniük kell valamit magukkal, a képességeikkel, az idejükkel és hozzá kell tenniük valamit az adott kisebb közösség életéhez. Az angol empowerment szó magyar fordítása a képessé tevés. Igaz, stilisztikailag nem a legszebb, de kifejező. Hiszen nem más a cél, mint az, hogy az ellátottjaink képesek legyenek tenni, alkotni, a napjaikat hasznosan tölteni. Ezen munkálkodunk mi és a kollégáink. Ehhez azonban elengedhetetlen a szemléletformálás. Bár tudjuk, semmi sem változik lassabban, mint a szemlélet. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, elengedhetetlen az interaktív működés az igénybevevő és a szolgáltató között, valamint az intézményi és a szervezetei kultúrában.  Esélyteremtési programjaink – a pályázatok és a tehetségkutatás – ezt a partneri együttműködést is szolgálják.

A főosztály milyen egyéb módon tudja segíteni a kirendeltségek, a különböző intézmények munkáját?

– A mi feladatunk az, hogy a kollégákkal együtt a közös szakmai védőpajzsot erősítsük, és nem az, hogy nagy szigorral irányítsuk és ellenőrizzük a munkatársakat. Célunk, hogy az ellátottjaink és a segítők partneri együttműködéséből szakmailag egyre erősebb közösséggé alakuljunk. Illetve az, hogy az ellátottak a tömegintézményekből a már említett támogatott lakhatásba kikerülhessenek. Fontosak számunkra a jó gyakorlatok azonosítása és természetesen a nem annyira jóké is. Utóbbiakat azonban nem mi, a főosztály kívánjuk központilag kijavíttatni, hanem más intézmények jó gyakorlatait felmutatva igyekszünk segíteni a munkatársakat. Fontos, hogy közösen jussunk el a „miért nem lehet”-ből a „miképp lehet”-be. A szakmai irányítás szigorúságával szemben mi inkább a mediátor szerepét töltjük be. Erre egyébként külön képzést is szerveztünk a Rézler Gyula Mediációs Intézet segítségével.

A pandémia időszakát hogyan éltétek meg?

– Főképp a „végeken” nem volt könnyű. De ez az időszak is megmutatta, hogy mennyi hasznos energia van, amiket ha összekapcsolunk, abból mindenki profitál. A bajban is sok mindent meg lehet élni pozitívan. Szakmailag nagyon jól teljesített az intézményhálózatunk. Szakmai és módszertani irányítással a főosztályunk is igyekezett mindenben segíteni a kollégáknak. A járványidőszak végén hirdettük meg Az én fejlesztő fogim-pályázatot is, amelyre nagyon sok értékes és szép pályamű érkezett.

 Az egyik első helyezett pályamű – Molnár Márton László: Az elhagyott tanya
(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László ISZI)

 Magadról mondanál néhány szót?

– Csepelen születtem. Erről a városrészről erős sztereotípiák élnek az emberek fejében, de e hely sokkal több és színesebb annál, mint amit sokan gondolnak róla. Egyrészt talán kevesen tudják, hogy az 1956-os forradalomban nem kis szerepet vállalt. És sokan éltek itt olyanok, akik a baloldaliságot a szó nemes értelmében komolyan gondolták, ellentétben a moszkovitákkal. Elég Demény Pál nevét megemlítenünk, aki nem ismerte el Rákosit a magyar kommunisták vezetőjének. Meg is kapta a büntetését érte. Az én nagypapám pedig főszaki és munkásvezető volt a Fémműnél, lakást ajánlottak fel neki a kádári konszolidáció alatt, ő azonban nem fogadta el, mert úgy tartotta, hogy a legerősebb vár a mi Istenünk. Szóval, csepelinek lenni sok mindent jelent.

Milyen út, utak vezettek a szociális szférába?

– Ha valaki Csepelen nő fel, a szociális érzékenysége is kialakul. Olvasni és verselni szerető gyerek voltam, történelemből versenyeket nyertem. Bár jól futballoztam, a focit nem akartam életpályának választani. Érettségi után a jogi karra mentem az ELTE-re. Alapító tagja voltam a Bibó István Szakkollégiumnak.  A diploma megszerzését követően pedig rögtön jelentkeztem a szociálpolitika szakra szintén az ELTE-n. Később Ferge Zsuzsa meghívott oktatónak a tanszékre. Több mint tizenöt évig tartottam szociális jog előadásokat a hallgatóknak. A rendszerváltás után az első önkormányzati ciklusban alpolgármester voltam Csepelen. Ebben az időszakban hét új szociális szolgáltatás indult el itt, amire büszke vagyok. Az önkormányzati igazgatásban 1988 óta, a központi igazgatásban pedig 1996 óta tevékenykedtem és a korábbi főtisztviselői karnak is mindvégig tagja voltam. Ide az EMMI-ből kerültem, ahol a sport és az EU fejlesztési területeken is szereztem korábban tapasztalatot.

Hogy érzed itt magad, miképp ítéled meg a főosztály mindennapjait, az együttműködést az intézményekkel?

– A főosztályon egy nagyon jó – tapasztaltabb, illetve fiatalabb kollégákból is álló – csapat dolgozik, akiknek fontos az eredményes együttműködés. Azt pedig tudjuk, hogy a szociális szféra világában sok elhívatott ember tevékenykedik, akik számára fontos a szakma szeretete. Ez pedig jelentősen megkönnyíti a közös munkát itt helyben, egymás közt és az intézményeinkben dolgozókkal egyaránt. Sajnos nem lehet most megkerülni a szomorú tényt, hogy az egyik kiváló kollégánkat Sárközi Sándor Tamást a közelmúltban veszítettük el egy súlyos betegségben, mindössze negyvennégy évesen. Az ő kedvessége, szakmai tudása, szorgalma, derűje fájdalmas hiány. Nagyon hiányzik nekünk és hiányozni is fog. Emberségére szeretettel emlékezünk, emlékét őrizzük.

SZGYF – Szervezetfejlesztési Osztály
Az interjú a 2021-es SZGYF Hírmagazin szeptemberi számában jelent meg.