Fülöp Attila előadása a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat konferenciáján

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat minden évben nemzetközi konferenciát szervez, amelynek idei témája Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra  volt. A szeptember 29-30-án lezajlott kétnapos rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartották. A mintegy harminc előadóval, összesen csaknem 13 órányi időtartamban lezajlott eseményen – több kormányzati szereplő mellett – részt vett és felszólalt Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár is, akinek fő gondolatait az alábbiakban foglaljuk össze.

A Kézenfogni a TikTok generációt című előadásában szociális területért felelős politikusként, informatikusként és háromgyerekes családapaként egyaránt szólt, megemlítve, hogy ez a konferencia most önmagán túlmutató, hosszú távú és közérdeklődést keltő témákat tárgyal, amelyek a gyermekvédelmet is szorosan érintik. A téma az internet, de ez több generációban ma már szinte egybeesik a közösségi média fogalmával. A net egyszerre tükör és üveggömb: tükör, mert nincs rajta más, mint társadalmunk és önmagunk lenyomata, arról szól, amik mi vagyunk. Üveggömb pedig annyiban, hogy túl tud mutatni eddigi elképzeléseinken és perspektíváinkon. Annyiban képes nyomot hagyni mindenkiben, amennyire énképe és önérzete ezt hagyja.

Az elmúlt egy-két hónapban csak a Facebooknak nyolc magyarországnyi új felhasználója lett, világszerte pedig 1,7 milliárd napi, és 2,6 milliárd havi felhasználója. A többi platformmal együtt ez több mint 3 milliárd ember, amihez fogható elérési lehetősége senkinek nem volt eddig. A legnagyobb ívet a kb. 3 éve megjelent TikTok futotta be  a maga rövidke videóüzeneteivel, főleg a 18 év alattiak között, és nézettebb, mint hazánk valamennyi fő műsoridejű, legnézettebb tv-adásai együttvéve. Ügyetlenkedve, feltűnősködve, de közösségi hovatartozásra vágyó fiatalok használják, akik megpróbálnak valamilyen kihívásnak megfelelni, hogy azonosulhassanak valakivel akár a világ másik felén. Összetartó erőt keresnek, és ez az a pont, amely a legerősebb összeköttetést jelent a szociális és gyermekvédelmi területtel.

 

A Magyarországon saját családon kívül nevelkedő 23 ezer gyermek legfőbb igénye is a fogódzók, a kapaszkodók keresése, A valahová való tartozás élményét keresik, ez legfőbb vágyuk. A gyermekvédelemnek is minden eszközzel ezt a célt kell szolgálnia. Ezért valljuk, hogy a származási család vagy a nevelőszülői család a legjobb hely számukra. A közösségi média felelőssége talán legsúlyosabban azokat a gyermekeket érinti, akiknek a család nem adta meg az egészséges, stabil önkép és háttér lehetőségét. A lájk pszichológiája a világ legegyszerűbb jelensége: a megerősítés és az együvé tartozás érzését adja – rövidke időre.

A legfontosabb az internet és a közösségi média témájában maga az értelmes diskurzus, és ennek kiváló formája ez a konferencia, amely a remény jele is a gyakran érzékelhető informatikai szkepszis világában, ahol sokan az emberi kapcsolatok megszűnését vizionálják. A hallgatók figyelmébe ajánlotta a közelmúltban megjelent Társadalmi dilemma című filmet, ahol vezető techcégek top főnökei mondják el, hogy hogyan torzultak el az általuk más célra kitalált eszközök és fejlesztések. Nem a technológia jelenti a veszélyt, hanem hogy ez kihozza belőlünk a rosszat, és ez a rossz jelenti a valódi fenyegetést. A közösségi média csodálatos abban, hogy összeköt emberi életeket, a fogyatékosságügyben, a látássérültek, siketek, mozgáskorlátozottak világában például elképesztően új és pozitív lehetőséget jelent, amelyekről korábban nem is álmodhattunk. A Befogadlak kampányunkban is ily módon értünk el sok ezer embert. Az alapkérdés: meg tudjuk-e valósítani az ésszerű önkorlátozást a közösségi médiahasználatban.

Kérdésre válaszolva Fülöp Attila elmondta: a tavaszi járvány során rengeteg, addig hiányzó informatikai eszközt szereztek be a gyermekvédelemben, a látássérültek és siketek pedig olyan eszközökhöz jutottak, amelyek teljesen új dimenziót nyitottak meg az életükben, szinte már csak a sávszélesség kérdése a további előrehaladás.

(Tudósításunkat a későbbiekben más előadások ismertetésével is kiegészítjük honlapunkon).

Fotók: Gordon Eszter

SZGYF Főigazgatói Iroda