Osztozó Pál Ferivel – Szabolcs-Szatmárban és Baranyában

Igen különleges volt az Osztozó – Lelkigondozók fóruma két legutóbbi megyei kirendeltségi eseménye, mert kollégáink egy igazi sztárfellépő előadásán vehettek részt együtt – közös élményként.

November 7én és 9-én az Osztozó – Lelkigondozók fóruma megyei résztvevői nemcsak egymással cseréltek tapasztalatot a jó gyakorlatokról, a lelkigondozói-hitéleti programokkal kapcsolatos tennivalókról és az életről, hanem Nyíregyházán a Kodály Zoltán Iskolában este, a baranyai Sombereken a közösségi házban pedig délután egy igazi sztárfellépő előadásán vehettek részt együtt, közös szellemi-lelki élményben részesülve.

 

A programot tudatosan alakítottuk úgy, hogy az önkéntes alapon vállalkozók mind finom étkezésben, majd szellemi vendéglátásban is részesülhessenek az országos hírű Feri atya előadása nyomán, aki ilyenkor elsősorban mentálhigiénés segítő szakemberként és nem papként beszél. „A testi-lelki-szociális egészségetekről fogok beszélni” – kezdte mindkét alkalommal. Nyíregyházán a „Hogyan válhat erőforrássá a múlt”, míg Sombereken a „Fordulat: a változás kulcsa” volt a téma, és Feri atya feledhetetlen élményt nyújtott élvezetes stand up-szerű, de ezzel együtt mély tapasztalati és elméleti tudásról tanúskodó előadásával. Se szeri, se száma az életet adó, fontos gondolatoknak, amelyekben részünk volt, a sajátos előadásmódra pedig így adott magyarázatot Feri: „Nézzétek, egyvalamire rájöttem: ha olyasmit mondok, ami csak igaz, az önmagában kevés. Ezért azt szeretném, ha az előadásmódom nyomán legalább néhány fontos gondolat meg is ragadna bennetek.”

Szablocs-szatmári (fent) és baranyai kollégáink Pál Ferivel (lent)

A több száz fős nyíregyházi, és a mintegy kétszáz fős sombereki közönség őszinte vastapssal köszönte meg a tanítást és az élményt, ami kollégáink visszajelzése nyomán is egyedülálló lehetőség volt nemcsak a munkatársi közösségépítésre, nyílt beszélgetésre. „A fehér asztal körül majdnem úgy éreztem magam, mintha egy karácsonyi családi asztalt ültünk volna körül, szellemi programnak pedig aligha találhattunk volna jobbat” – jegyezte meg az egyik résztvevő. Mindkét esemény szellemi és közösségi értelemben is ajándék volt.

 

Közösségi és szellemi vendéglátás  a szabolcs-szatmári (fent) és baranyai (lent) kollégákkal

 

Álljon itt néhány fontos mondat az előadásokból – olvasóink épülésére is:

„Változni akkor szoktunk elkezdeni, ha a változatlansággal járó szenvedés nagyobb, mint ami a változással jár. Ez a szenvedésnyomás.”
„Ahhoz, hogy egy nagyobb jót elérjünk, gyakorta nem valami rosszat, hanem egy másik jó dolgot kell elengednünk.”
„A konfliktus természetes, sőt jó dolog. A problémáinkat nem a konfliktusok okozzák, hanem az, ahogyan a konfliktus közben bánunk egymással.”
„A jó segítő nemcsak arra figyel, hogy igazat mondjon, hanem olyat, ami egyben segíti az életet.”

A különleges, élményszerű Osztozó szervezését Nyíregyházán Vitéz Éva gyermekvédelmi referens, Pécsett pedig Bilonka Boglárka kirendeltség-igazgatóhelyettes segítette, a Főigazgatóságot pedig Késmárki Zsolt képviselte. A többi eseményünkhöz hasonlóan e kettőt is az EMMI Szociális Ügyekért Felelős Államtitkárságának támogatása tette lehetővé.

 

SZGYF Főigazgatói Iroda