Varázscsepp döntő 2019

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Varázscsepp Tehetségkutató Verseny döntőjét a Cseppkő Gyermekotthoni Központ a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság támogatásával május 11-én, szombaton a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A megjelenteket Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke, Benedek István főigazgató és Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló köszöntötte.

A rendezvény a Varázscsepp nyitódallal kezdődött, majd a döntő fellépőit, a felkészítő tanárokat és a gyermekeket kísérőket Herczeg Krisztián, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ intézményvezetője, a rendezvény házigazdája üdvözölte elsőként. Az intézményvezető köszöntötte az eseményen megjelent Járóka Líviát, az Európai Parlament alelnökét, a Varázscsepp Tehetségkutató Verseny fővédnökét, Benedek István Zsoltot, az SZGYF főigazgatóját, Farkas Félix roma nemzetiségi szószólót és Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárt, a zsűri elnökét, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

A rendezvény a Varázscsepp nyitódallal kezdődött, majd a döntő fellépőit, a felkészítő tanárokat és a gyermekeket kísérőket Herczeg Krisztián, a Cseppkő Gyermekotthoni Központ intézményvezetője, a rendezvény házigazdája üdvözölte elsőként. Az intézményvezető köszöntötte az eseményen megjelent Járóka Líviát, az Európai Parlament alelnökét, a Varázscsepp Tehetségkutató Verseny fővédnökét, Benedek István Zsoltot, az SZGYF főigazgatóját, Farkas Félix roma nemzetiségi szószólót és Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárt, a zsűri elnökét, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

Herczeg Krisztián köszönetét fejezte ki a verseny támogatóinak, Szathmáryné-Jähl Angélának, valamint a helyi önkormányzatnak és a rendezvénysorozat szervezésében közreműködő Cseppkő Gyermekotthoni Központ munkatársainak. Szathmáryné-Jähl Angéla kilenc éve támogatja a Cseppkő Gyermekotthoni Központ tevékenységét. Most különdíjjakkal készült, amelyeket a Varázscsepp Extra képzőművészeti pályázatra beérkezett több mint ötven pályamű alkotói közül választott ki. A képzőművészeti alkotásokat a színházterem előtti aulában állították ki.

A továbbiakban Herczeg Krisztián felkérte Benedek István Zsolt főigazgatót köszöntőbeszédének megtartására.

A rendezvény a gyermekvédelmi alap- és szakellátásban, nevelőszülői ellátásban élő 7-24 éves gyermekek és fiatal felnőttek számára ad lehetőséget arra, hogy megmutathassák tehetségüket különböző előadóművészi – hangszer, ének, tánc, próza és egyéb – kategóriákban. Akik sikerrel vették az előző két fordulót, azokat a versenyzőket hamarosan láthatjuk itt a döntőben, mondta köszöntőbeszédében Benedek István Zsolt főigazgató.

Hozzátette: a versenyre a fiatalok az ország 18 megyéjéből, valamint határon túlról – Szlovákiából és Brazíliából is – jelentkeztek, a nevelésükről gondoskodó gyermekvédelmi alap és szakellátó intézményeken keresztül. A határon túlról jelentkezők a produkciót videó formájában is eljuttathatták aselejtezőre valamint a középdöntőre.
Idén 155 produkcióval 300 gyermek nevezett be a versenyre. A döntős fordulóba 63 versenyszámmal összesen 169 gyermek jutott be, hívta fel a hallgatóság figyelmét az SZGYF főigazgatója.

Mint mondta, a döntőben az előző évekhez hasonlóan értékes ajándékokat nyerhetnek a tehetséges fiatalok, valamint lehetőséghez juthatnak a verseny következő állomásán, a Varázscsepp gálán való szereplésre. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Varázscsepp tehetségkutatón résztvevő döntős versenyzők lehetőséget kapnak arra, hogy eltöltsenek egy hetet Zamárdiban. A tematikus táborban jobban megismerhetik egymást és az általuk képviselt kategóriában fejleszthetik majd már meglévő készségeiket, képességeiket.
− Fontos, hogy gyermekként, fiatalként, vagy akár később is, de rátaláljunk, olyan elfoglaltságra, hobbira, amelyet szívesen végzünk, sikerélményt nyújt, és amely segít abban bennünket, hogy a napi kötelező rutinfeladataink mellett megteremtse egyensúlyunkat, harmóniánkat az életben. Örömet szerezzen, elsősorban önmagunknak, akár már a gyakorlás is. Az is könnyen megtörténhet, hogy egy szabadidős elfoglaltságból, egy hobbiból később hivatás válik. A tehetség önmagában még nem garancia a sikerre! A sikert, az elismerést csak a szorgalom és a gyakorlás útja tudja megteremteni. Szerencsére időről időre vannak olyan versenyzők, akik a tehetségkutatónak köszönhetően indultak el az előadóművészi pályán és találtak rá önmagukra, ismerték meg a siker receptjét, mondta Benedek István Zsolt.

Az SZGYF főigazgatója említést tett azokról a lelkes tanárokról és nevelőkről, akik kellenek ahhoz, hogy a korán megmutatkozó tehetség kibontakozhasson, és ne csak ígéret maradjon. Köszönetet mondott a tehetségkutató verseny szervezésében és lebonyolításában résztvevő és részt vállaló valamennyi kollégának.

− A mai napon fellépő gyermekek, fiatalok élete, nem hétköznapi, útjukat nehézségek szegélyezik. Olyanok ők, mint a mesebeli hősök, akik megküzdöttek a múlttal és sorra legyőzték a buktatókat. Most itt vannak a Marczibányi Téri Művelődési Központban, hogy a nagyközönség előtt, önök előtt is megmutassák azt, amire hosszú ideje szorgalommal és kitartással készültek. Fogadjuk őket szeretettel, biztassuk, bátorítsuk őket tapssal és jó szóval. Kívánok mindenkinek jó szórakozást, szép időtöltést, a versenyzőknek pedig sok sikert!, zárta köszöntőbeszédét Benedek István Zsolt főigazgató.
Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló köszöntőjében utalt a roma kultúra fontosságára és megköszönte a szervezőknek, hogy erősítik a résztvevő gyerekek identitását, megismertetik és elfogadtatják velük más nemzetiségek kultúráját., hogy Minden kisgyermek egy-egy varázscsepp a tengerben, a tenger pedig ezektől a varázscseppektől igazán szép és sokszínű, fogalmazott Farkas Félix. A szószóló az a tehetségkutató verseny első három helyezettjének ajándékokat ajánlott fel.

Járóka Lívia, a tehetségkutató fővédnöke beszédében elmondta, hogy muzsikus családból származik, ő maga is zongorista. Hozzátette, hogy a zene által rengeteg energiát és megerősítést kap a mindennapokhoz. A döntőben fellépő gyerekek is ma ugyanilyen energiaforrások, mondta a képviselő asszony. Az Európai Parlament alelnöke megköszönte azt a sok energiát, amit a fellépők hoztak magukkal és előadásukkal szétosztanak az itt lévőknek. Járóka Lívia üdvözölte a megjelenteket megköszönve a gyermekek kitartását, a reményt és azt a sok fájdalmat, amit próbálnak a művészetükkel orvosolni a lelkükön belül. Mint mondta, a nyerteseket szeretettel várja Brüsszelben.

Benedekffy István, az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága nevében köszöntötte a megjelenteket. A versenyzők az életük legfényesebb ékkövét, a tehetségüket hozták magukkal, mondta a szakember, aki beszédében drágakövekhez hasonlította a döntőn fellépők teljesítményét. Mint mondta, a drágakövek megmunkálása, a csiszolása az egyik legfontosabb feladat. A drágakövek sokszor a legvalószínűtlenebb helyeken fordulnak elő. Ezek a szürkének látszó kavicsok az életünk építőkövei, kiemelt feladatuk, hogy az árnyalatnyi különbségek mellett megtudják határozni a legcsillogóbbat, tette hozzá Benedekffy István.

A produkciókat szakmai zsűri értékelte Molnár Ferenc Caramel, Máté Péter-díjas és Fonogram-díjas magyar énekes, Balassa János producer, Bíró Eszter énekesnő, színésznő, Kovács Zita furulyaművész, Kreszner B. Zsófia rendező, koreográfus, Honecz István színész, énekes, az Állami Magyar Operaház tagjának, Fehér Dániel mentalista személyében.
Az estébe nyúló fellépéseket követően a zsűri meghozta döntését.


Kategóriánként az első három helyezett díjazásban, a döntő minden résztvevője pedig elismerésben részesült. Az előző évekhez hasonlóan az idén helyezést elért gyermekek részt vehetnek a Varázscsepp táborban.

A Varázscsepp Tehetségkutató Verseny döntőjének nyertesei:

Kicsik

Vers Tánc Ének Hangszer
I. Harkály Dzsesszika Szivecskék Tóth Antal-Tóth Fruzsina Váncsa János
II. Puskás Natan Sztehlos lányok Abaúji csibészek
III: Puporka Lilla Harmatcsepp Bácsics Luca

Közepes

Vers Tánc Ének Hangszer
I. Tóth Dávid Bárdi Martin Hegedűs Tímea Tubarózsa
II. Kovács Ivó Milán Jóni Richárd Herpai Nikolett Kulcsár Bálint
III: Kállai Márk Menyhért János-Fodor Anna Lázár Ida Piroska

Nagy

Vers Tánc Ének Hangszer Rap
I. Pintér Lilla Karaván Horváth Zalán Balogh Balázs Javít6ók

Kalocsai medvék

II. Menyhért János Völgyi Patrik Tóth Marietta Tonté Róbert Bogdán Zsolt
III: Puporka J. Bendon Black XS Bordács Arnold Takács Armand
Egyéb
I. Mohácsi Duna Gyöngye
II. Lakatos Szabolcs
III: Pinokkió


Fotó és szöveg:

SZGYF Központ – Főigazgatói Iroda

.