Jogi Főosztály
Jogi Főosztály |
---|
Feladata a Főigazgatóság jogi képviseletének ellátása, a Főigazgatóság részére a jogi, szabályozási, intézményfelügyeleti szakértelem biztosítása, a szervezeti koordinációt érintő feladatok ellátása. A Jogi Főosztály vezetője feladatait a főigazgató közvetlen irányítása mellett látja el. |
Jogi és Perképviseleti Osztály |
Fő feladatai:1. a kirendeltségekkel együttműködve ellátja a Főigazgatóság jogi képviseletét bíróságok és hatóságok előtt, továbbá a bírósági peres eljárás elkerülése érdekében jogilag szabályozott közvetítői – mediációs – eljárásokban, ideértve a felek közötti írásbeli megállapodás létrehozásának elősegítését is,2. ellátja a bírósági és hatósági beadványok előkészítését, a beadványok határidőben történő benyújtását, valamint a tárgyaláson történő személyes részvétel biztosítását,
3. intézi a Közszolgálati Döntőbizottsággal kapcsolatos ügyeket (jogvita), 4. előkészíti, véleményezi a szerződéseket, gondoskodik a szerződések jogi szempontú jóváhagyásáról, jogtanácsosi vagy ügyvédi ellenjegyzéséről, 5. jogi állásfoglalásokat készít a főigazgató, illetve megkeresés alapján a Főigazgatóság szervezeti egységei, valamint a központi szerv közvetlen fenntartásában lévő intézmények részére, 6. felelős a Főigazgatóság szervezeti egységei eltérő jogalkalmazási gyakorlatának egységesítő jogértelmezéséért, a Főigazgatóság egységes jogalkalmazásának elősegítéséért, 7. jogi szakértelem biztosításával segíti a projektek megvalósítását, 8. ellátja – a követeléskezelés rendjéről szóló szabályzatban meghatározottak szerint – a Főigazgatóság követeléskezelési jogi feladatait, 9. jogi segítséget nyújt a központi szerv közvetlen fenntartásában lévő intézmények részére a szerződések megkötése kapcsán, 10. ellátja a Főigazgatóság alapítói joggyakorlásával érintett alapítványokkal kapcsolatos feladatokat, és koordinálja a kirendeltségek ezzel kapcsolatos tevékenységét. |
Szabályozási és Intézményfelügyeleti Jogi Osztály |
Fő feladatai:1. véleményezi a szakmai jogszabályok tervezeteit,2. koordinálja a szakmai tárgyú jogszabály-módosítási javaslatokat, ezzel kapcsolatban előkészíti a Főigazgatóság egységes álláspontját tükröző válaszlevél-tervezetet,
3. jogszabályfigyelést végez, 4. gondoskodik az érintett szervezeti egységekkel együttműködve a Főigazgatóság egyéb szervezet- és működésszabályozó eszközeinek előkészítéséről, 5. elvégzi a szervezeti egységek által szakmailag előkészített, a Szabályzat 23. § (2) bekezdés b)-d) pontjában meghatározott egyéb szervezet- és működésszabályozó eszközök jogi szabályozási szempontú kontrollját és kiadmányozásra történő felterjesztését, 6. az érintett szervezeti egység bevonásával előkészíti a szervezeti egységek ügyrendjét, és biztosítja az ügyrendek jogi szabályozási szempontú kontrollját, 7. gondoskodik a 4-6. pontok szerinti dokumentumok nyilvántartásáról, közzétételéről és az érintettek tájékoztatásáról, 8. szakterületét érintően irányítja a kirendeltségek jogi feladatainak szabályszerű ellátását. |
Szervezeti Koordinációs Osztály |
Fő feladatai:1. elvégzi a Főigazgatóság és az általa fenntartott intézmények alapító okirata módosításának, továbbá a megszüntető okiratainak előkészítését és miniszteri jóváhagyásra történő felterjesztését, eseti koordinációját,2. elvégzi az alapító okiratok nyilvántartását,
3. koordinálja a Főigazgatóság több szervezeti egységét érintő feladatainak ellátását, 4. ellátja a Jogi Főosztály, valamint a Főigazgatóság egészét érintő adatszolgáltatások koordinációját, 5. koordinálja a több szervezeti egységet érintő kiemelt ügyeket, 6. összefogja az ágazati feladatellátást érintő kiemelt ügyeket, 7. kezeli a Főigazgatóság szerződéseinek és meghatalmazásainak egységes elektronikus nyilvántartását. |