Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Gyermekvédelmi központ Tolna Vármegye- Nevelő-csoportvezető-Hőgyész

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Gyermekvédelmi Központ Tolna Vármegye intézményébe keres kollégát

Nevelő-csoportvezető munkakör betöltésére.

Kik vagyunk és mit csinálunk?

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság központi szerve és vármegyei kirendeltségei látják el az állami fenntartású szakosított szociális és gyermekvédelmi intézmények fenntartói feladatait.

Célkitűzésünk, hogy segítsük a gyermekeknek és a fiataloknak a társadalomba való visszailleszkedését, a gondjainkra bízott gyermekek esélyegyenlőségét biztosítsuk, valamint támogassuk az időseket és a fogyatékkal élőket.

Munkatársaink elhivatott és empatikus hozzáállása biztosítja, hogy az intézményeinkben élők minden körülmények között megőrizhessék személyiségük autonómiáját és emberi méltóságukat.

Munkánk során együttműködünk minden, a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen működő önkormányzattal, egyházi és alapítványi intézménnyel, civil kezdeményezéssel.

A Gyermekvédelmi Központ Tolna Vármegye négy egymástól különálló és működő szakmai egységből áll, melyek a vármegye 8 településén helyezkednek el.

A Gyermekvédelmi Központban szolgálatot teljesíteni nem munka, hanem hivatás. Az intézményben dolgozó gyermekvédelmi szakemberek mind elkötelezettek abban, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint lássanak el minden, az intézménybe bekerülő, segítségre szoruló gyermeket.

Főbb feladatok:

Családból kiemelt gyermekek gondozásával, nevelésével, ellátásával kapcsolatos feladatok ellátására keressük az erre alkalmas szakembereket. Feladataink közé tartozik a gyermekek nevelése és a családias légkör megteremtése otthonainkban.

A nevelő segíti   a   lakásotthonban   élő   gyermekeket   a beilleszkedésükben és a tanulmányiakban, figyelemmel kíséri a fejlődésüket. Tartja a kapcsolatot a gyerekek oktatási intézményeivel. Felelős a gondjaira bízott gyermekek, fiatalok testi és szellemi fejlődéséért. Biztosítja a gyermekek jogainak az érvényesítését.

Az álláshoz tartozó elvárások:

Szakirányú képesítés: Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV.30.) NM rendelet 2. számú melléklet II. rész „Szakellátások” Nevelő munkakörre előírtak

Az állás betöltéséhez előnyt jelent:

A gyermekvédelem területén szerzett szakmai tapasztalat.

Amit kínálunk:

Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony, jó munkahelyi légkör. Bérezés a közalkalmazotti bértábla alapján.

Foglalkoztatás időtartama: határozott, általános, 40 óra, teljes munkaidő.

Munkahely: Hőgyész

Az önéletrajzot a szaszi.szilvia@szgyf.gov.hu email címre, postai úton a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna Vármegyei Kirendeltsége (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.) címre várjuk.


    A kitöltendő nyilatkozat: Letöltés


    A kitölthető nyilatkozat: Letöltés


    Kapcsolódó témák:

    Intézményi pályázatok