Néptáncbemutató és táncház – a közösségi szolgálat jó példája

A Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény Egri Idősek Otthona évek óta fogad iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákokat.

Az Egri Szakképzési Centrum Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma 10/A osztályának tagjai 2019 szeptemberétől heti rendszerességgel látogatják az intézmény lakóit. A leendő autószerelők és gépészek Jászberényiné Kovács Katalin osztályfőnök vezetésével változatos programot kínálva töltenek időt az érdeklődő idősekkel az intézmény társalgójában. A II. világháborúról tartott vetítésük élő történelemórává alakult, ahol az idősek gyermekkori élményeiket mesélték el a fiataloknak. A barlangász-élménybeszámolót és a hungarikumokról szóló képes előadást is nagy érdeklődés övezte.

  

Legutóbb az egyik diák a szentdomonkosi Palóc Fonó Hagyományőrző Egyesület tagjaként a néptáncegyüttesét hívta meg, hogy bemutatót tartsanak a szép korúaknak. Víg Józsefné, a szociális intézmény igazgatója elmondta, hogy a generációk találkozása az intézményben számtalan előnnyel jár, és pozitív hatással van a lakók életkedvére. Uzelman Tamás, a szakgimnázium vezetője a kezdeményezés jelentőségéről és az értékes, szép programokról beszélt köszöntőjében. A Palóc Fonó együttes műsorát énekléssel és tapssal kísérték a nézők, majd táncra perdültek a diákok invitálására.