457 találat

Esélyt adunk, utat mutatunk – 140 éves az Aszódi Javítóintézet

Idén 140 éve, 1884-ben alapították meg az Aszódi Javítóintézetet, mely az ország első javítóintézeteként került be a gyermekvédelem történetébe. Ebből az alkalomból került sor szeptember 19-én a jubileumi megemlékezésre, egyben szakmai napra az aszódi intézményben.

Beszélgetés Orsós Györggyel, A boldogság kék madara pályázat 1. helyezettjével

Orsós György a Somogy vármegyei Berzencén él, a Szeretet Integrált Szociális Intézmény Fészek Támogatott Lakhatásban. Nem az első alkalom, hogy valamely írásával részt vett és előkelő helyezést ért el egy irodalmi pályázaton, ezúttal azonban A boldogság kék madara III. pályázat 1. helyén végzett, A…

„Bármit tesztek, tegyétek szívből”

Hatodik alkalommal rendezték meg a Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválját augusztus 29-én a szekszárdi Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának épületében. A fesztivált idén a Tolna Vármegyei Kirendeltség szervezte meg, az esemény házigazdája a Galagonya…

Jótékonysági festés Karcagon a Gólyafészek Otthonban

Egy jótékonysági kezdeményezésnek és egy példás összefogásnak köszönhetően új fényben ragyognak a karcagi Tiszaág Integrált Szociális Intézmény Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Gólyafészek Otthon falai.

Szakmai nap az élelmezésvezetők részére

A Menza Közétkeztetési Munkacsoport a Közbeszerzési és Beszerzési Osztállyal közösen szakmai napot tartott 2024. június 5-én a Főigazgatóság központjában. A szakmai nap témája az étkezéshez köthető szolgáltatás minőségének magasabb szintre emelése volt.

Egészséghét és Bontsd ki Magad Fesztivál Polgárdiban

Kilencedik alkalommal rendezték meg az Egészséghetet a Kristály Szociális Szolgáltató Központban, Polgárdiban. A tematikus hét zárónapján tartották mega hagyományos Bontsd ki Magad fesztivált is, amelyen idén több, mint 70 fő vett részt.

Test- és lélekmozgató sportnap Karcagon

A Magyar Sport napja alkalmából a Karcagi Sámándob Kulturális Parkban különleges sportnapot szerveztek a Tiszaág Integrált Szociális Intézmény Gólyafészek Otthon dolgozói. Céljuk az volt, hogy mindenki részesüljön a sport nyújtotta örömökből, még azok is, akik mozgásukban akadályozva vannak.

Gyermekbántalmazás felismerése

A családjukból kiemelt, valamilyen intézményben elhelyezett gyermekek körül sok segítő személy dolgozik. Ha a gyermekkel, fiatallal történik valami megrázó, bántó esemény, ha úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor több lehetősége is van találni egy megbízható, az érdekében eljáró személyt. A…

Külső szabályozó eszközök

1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 316/2012. (XI. 13.) Korm. rendelet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságról