Élet, lélek, közösség: hittantábori mozaikok

Az Integrált Szociális intézmény igazgatója, Szőke-Szabó Mónika és munkatársai évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a hitélet és a lelkigondozás ügyére, aminek régen várt alkalma volt ez a színes, élménydús három nap. Sokan segítettek: a tokodi és esztergomi közösségi házak vezetői, az esztergomi Szent Péter és Pál plébánia munkatársai, a Magyar Apostoli Egyház dorogi és pécsi gyülekezete, a Méhecske Bábcsoport, az énekes-táncos Ikrek duett, és számos gitáros vagy kézműves segítő, aki a foglalkozásokat vezette, az anyagokat gondos munkával előkészítette.

A zömmel fogyatékkal élő ellátottjaink megható figyelemmel és aktivitással voltak jelen, a szervezők pedig tudták: nagyon egyszerű nyelven és gesztusokkal, sok szimbólummal, színekkel, énekekkel, tánccal, rajzzal, kézműves eszközökkel kell élniük ahhoz, hogy az elhangzó üzenetek elérjék a résztvevők lelkét. Ehhez igazodott minden program. Pék Balázs lelkipásztor, aki három év óta lelkigondozói kapcsolatban van az ISZI intézményeivel, a közösséghez szólva egyetlen dolgot emelt ki aranyszabályként: „Amit kapni szeretnél, azt add másoknak, amit hallani szeretnél, azt mondd másoknak, amit érezni szeretnél, azt éreztesd másokkal” – ha csak ezt betartanánk a közösségeinkben, máris kitisztulna a levegő.

A Pécsről érkezett Méhecske bábcsoport egy kis sün történetével aratott nagy sikert, bemutatva, hogy még egy szúrós élőlény is barátságossá válhat, ha szeretet veszi körül az erdőben. A délutáni kézműves foglalkozásokon gyönyörű alkotások születtek a bábjáték és a saját érzések nyomán. A második napon Liebné Dóra Magdolna református lelkész vetített képes-énekes foglalkozást tartott Dávid és Góliát történetének segítségével, amelynek alapgondolata Isten erejének bemutatása volt, délután pedig két ikertestvér lány, az Ikrek Produkció énekeltette-tapsoltatta meg a csoportot hangulatos előadás keretében

. A harmadik helyszínen, az esztergomi katolikus plébánián úgyszintén lelkes közösségi éneklés, gitározás, valamint játékos táborzáró vetélkedő zajlott.

„Mindig úgy jövünk, hogy adni fogunk, de sokkal többet kapunk” – mondta a pécsi bábcsoport vezetője, érezvén, ahogyan arcról arcra, tekintetről tekintetre, mosolyról mosolyra adódik át a sokszor lassan mozgó, nehezen beszélő és reagáló fogyatékos közösségben a feloldódás, a játék, az ének öröme. „Itt nincsenek bonyolult gondolatok, de amit látsz, az őszinte és igaz” – fordult hozzám Rosz-Balázs Krisztina, a tokodi telephely vezetője, hozzátéve: „le kell lassulnunk hozzájuk, az ő tempójukra, és meg kell tanulnunk egyszerűnek lenni: ez a titok.”

A vendég külső szeme azonnal látja-érzi: Mónika, a székhely-igazgatónő és a telephely-vezetők, de a megyei kirendeltség munkatársai között is nagyon gördülékeny, jó munkakapcsolat van, és valamennyiüknek fontos a lelkigondozás, a hitélet támogatása, hiszen köztudott: a vallásgyakorlás a kutatások szerint az egyik legfőbb lelki egészségvédő tényező, ami a sérült embereknél különös jelentőségű. „Van egy sor helyi jó gyakorlatunk e téren, most először megpróbáltuk ezt egyfajta táborrá összegyúrni, de jövőre még többet szeretnénk: ugyanígy, de már elutazva, ott aludva, kicsit táborszerűbb helyszínen.” – teszi hozzá az igazgatónő, utalva a folytatásra. „Most kipróbáltuk magunkat e téren, szerintem menni fog.” Mint meghívott, azonnal elhiszem neki. Ilyen munkatársakkal és segítőkkel a lelkigondozás nem különálló valami, hanem maga az élet: a hétköznapi…

SZGYF Főigazgatói Iroda