Cházár András, a tragikus sorsú humanista

A magyar történelem bővelkedik olyan személyiségekben, akiket már korukban félreismertek vagy egyenesen megvetettek, és csak az utókor méltányolta tetteiket. Tragikus sorsú honfitársaink panoptikumának egy korai alakja Cházár András, az első siketnéma intézet megalapítója, aki éppen 210 éve, 1816. január 28-án hunyt el. Ebből az alkalomból elevenítjük fel pályafutását, és tisztelgünk engesztelhetetlen igazságkeresése, humanizmusa előtt.

A 18. század közepén született férfi már fiatalon áldozatául esett saját igazságérzetének. A nemesi ellenállás híve volt, szembehelyezkedett a császárral, és többször felemelte a szavát a parasztság életkörülményeinek javítása érdekében, ami nem tett jót a karrierjének. Közéleti elhivatottsága miatt hamar le kellett mondania választott hivatásáról, az ügyvédi pályáról, és visszavonult gazdálkodóként élt – egyebek mellett népszerűsítve a burgonyatermesztést. Ez a tevékenység nyilvánvalóan nem elégítette ki az igényeit, és hamarosan rá is talált élete – az utókor emlékezetében legalábbis – legmeghatározóbb céljára.

Egy alkalommal Bécsben sétálva fedezett fel egy siketnéma iskolát. Meglátogatta az intézmény igazgatóját, May Józsefet, aki megismertette vele a siketnéma gyerekek nevelési-oktatási formáit. A látottak olyan mély hatást gyakoroltak Cházárra, hogy elhatározta: hazájában is megalapítja az első ilyen intézményt. Ahogy egy levelében írja: „hogy is tarthattya egy olly valaki magát boldognak; aki csak egy boldogítható boldogtalan Ember-Társát is hideg vérrel maga körül nézhet, szenvedhet“. Az eredeti elképzelése szerint Cházár a saját házát nyitotta volna meg a siketnémák intézeteként, és anyagilag is támogatta volna az itt folyó munkát. Elhatározásáról értesítette az uralkodót is, aki – elismerve az intézmény szükségességét – támogatta Cházár törekvéseit, megbízva őt az iskola alapításával. A célra az uralkodó felajánlotta a váci püspöki palotát, és jelentős anyagi segítséget is kilátásba helyezett. Cházár ekkor több száz lehetséges adományozót keresett fel és győzött meg, így előteremtve a szükséges összeget az intézet megalapításához.

Az Országos Királyi Siketnéma Intézet 1802. augusztus 15-én kinyithatta kapuit. Ekkor azonban történt valami, ami máig nem tisztázott az alapító életrajzírói előtt. Cházár Andrást nem hívták meg a megnyitóra, sőt, az elkövetkező években napvilágot látott visszaemlékezések, az alapítás körülményeivel foglalkozó írások sem említik őt. A korabeli források egyöntetűen kizárólag I. Ferenc császár érdemének tudják be az intézet megalapítását. Cházár András neve és személye háttérbe szorult, sőt, a kortársak mintha teljesen elfelejtették volna az intézmény létrehozásában játszott úttörő szerepét. Hogy miért, a mai napig homály fedi.

Cházár András csak 1803-ban látogatott Vácra és vehette szemügyre munkája eredményét. Az intézet munkájában azonban már nem vett részt, életének utolsó éveit visszavonultan töltötte rozsnyói birtokán. A rendkívül művelt ember szolgálataira sehol nem tartottak igényt, amit feltehetően rebellis természete indokolt. Valószínűleg személyisége miatt terjedt el róla Rozsnyó környékén, a babonás parasztok között, hogy az ördöggel cimboráló, istennel haragban álló ember. Azt beszélték, egy könyvet is írt Cházár András Jézus Krisztus ellen címmel – ami persze minden alapot nélkülöz. Az azonban tény, hogy temetésén rég nem látott vihar csapott le a környékre, ami szintén hozzájárult rossz hírének terjedéséhez. A babonás helyiek nemsokára szétrombolták a sírját, maradványait pedig szétszórták.

Cházár András közéleti tevékenységét, a siketoktatásért tett erőfeszítéseit sokáig elfeledték, ám a 20. században mind közéleti, mind emberbaráti tevékenysége az emlékezet méltó helyére emelte személyét. Az általa alapított intézmény 1990 óta viseli a nevét, illetve több utcát, valamint díjat neveztek el róla.