Az empátia az, ami sok mindenen átsegít – beszélgetés Forgó Ferencnével

Forgó Ferencné, a Fenyőliget Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye gondozója a szociális munka napja alkalmából a Belügyminisztériumban vehette át az Idősekért díjat. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a pályájáról, az elmúlt évtizedek alatt tapasztalt változásokról, a terveiről.

Gratulálok az elismeréshez. Ez a kitüntetés majdnem 40 évnyi elkötelezett munka elismerése. Hogyan került a pályára?

1987. február 27-én kezdtem a csányi idősek otthonában. Akkor nem gondozóként, hanem takarítónőként jöttem az intézménybe. Körülbelül egy hónapot dolgoztam, mikor az akkori igazgatónő felajánlotta, hogy ha elvégzem a megfelelő iskolát, gondozóként folytathatom a munkát. Ez meg is történt, tanulni kezdtem Mezőkövesden. Egy héten kétszer jártam iskolába, de már mellette is dolgoztam az idősek otthonában. Lényegében azóta vagyok ugyanitt, ugyanebben a munkakörben. Egy munkahelyen, most már 37 éve.

Gondolom, azóta sok minden változott az intézményben.

Igen, sok minden megváltozott. Változtunk mi is, változott a környezet, változtak az idősek is. Az intézmény is bővült, a 80-as években még csak a kastély volt, azóta több új épület lett.

Úgy érzi, azóta gyarapodott az intézmény?

Igen. Bár a környezet akkor, évtizedekkel ezelőtt is gyönyörű, szuper hely volt, de muszáj volt bővíteni, hiszen egyre több lett a lakó. Most 86 ellátottunk van, ez körülbelül negyvennel több a néhány évtizeddel ezelőtti számhoz képest. Egyébként otthonos a környezet, és természetesen modernebbek lettek az eszközök. Például emelhető ágyaink vannak, ami számunkra fontos, egyszerűen a fizikai igénybevétel miatt, ami nagy szerepet játszik ebben a munkakörben. Amiben még érezhető a változás, hogy idővel egyre több lett az elesett ember, és egyre több lett a demens ellátott is.

Mi lehet ennek az oka?

Nem tudom, mi az oka, talán most több trauma éri az embereket, mint korábban, az életünk során elszenvedett traumák pedig hozzájárulnak a dementálódáshoz. Nehezebb az életünk, mint régen, a mindennapok jobban igénybe veszik az embereket, mint a 80-as években. Az elmúlt években ide kerülő idős lakókon legalábbis ez látható. Ennek megfelelően a munkánk is nehezebb.

Mi az, ami mégis ennyi időn át az intézményben tartotta?

Az empátia, ami a legfontosabb ezen a pályán. Az empátia az, ami sok mindenen átsegít, hiszen sok türelemre van szükség, egy-egy munkanapon, 12 órán át. A feladatokat csak az idősek iránti empátiával lehet elvégezni.

Hogyan szerzett tudomást az Idősekért díjról?

Hinkelmann-né Csejk Ágnes igazgató asszony terjesztett fel a kitüntetésre. Tavaly főigazgatói elismerést kaptam, a vármegyei szociális munka napján, most pedig az Idősekért díjra jelölt. Nagyon meglepődtem, és nagyon jól esett, hogy elismerték a több évtizedes munkámat. Ennyi időt tényleg nem dolgozott még itt senki.

 Mik a további tervei?

Néhány év múlva, 40 év munka után szeretnék nyugdíjba menni. Azzal, hogy nyugdíjba vonulok, még nem akarok „leállni”, hiszen azt látom, hogy sok munkatársam, aki nem dolgozott tovább, nem igazán élvezte a nyugdíjas éveket. Az aktivitás megszűnésével jönnek a betegségek, és nem jelent igazi örömöt a pihenés. Mindenféleképpen tevékenyen szeretném tölteni a munka utáni éveket. Korábban mezőgazdasággal is foglalkoztam, dinnyetermesztéssel, fóliázással. Egy ideje ezt családi okok miatt már nem tudom vállalni, de talán a jövőben visszatérek a mezőgazdasághoz. Illetve munkakörömön kívül is ápolok egy idős beteget, aki segítségre szorul. Sokan mondják, hogy fiatalos vagyok, nem hagyom el magam, de a kort azért én is érzem. Így még nem tudom pontosan, mivel foglalkozom a nyugdíjas években, de nem fogok leállni.

SZGYF Heves Vármegyei Kirendeltség