Adományt kaptak az idősotthonok lakói

 „Adni, segíteni békeidőben is nagyszerű cselekedet, amely válság idején többszörösen felértékelődik” – fogalmazott a Civil Összefogás Fórum adományának utolsó szállítmánya elindulásakor Benedek István Zsolt, az SZGYF főigazgatója.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) összesen 25 millió forintnyi adományt gyűjtött az állami idősotthonok lakóinak; 11 ezer ember összesen több mint 60 tonna gyümölcsöt kapott húsvéti csomagként – közölte Heizler Norbert, országos koordinátor az Alsónémediben, a CBA Logisztikai Központjában tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy az adományul szolgáló citromot, narancsot és almát a CBA segítségével szerezték be. Hozzátette, a befolyt 25 millió forintból vásároltak 15 171 kilogramm almát, 36 487 kilogramm narancsot és 10 937 kilogramm citromot, amit 18 megye 7678 időséhez és 3639 idősellátó dolgozóhoz juttattak el. A szállítás a múlt héten kezdődött, és a Magyar Honvédség is segített az adományok célba juttatásában. Heizler Norbert kitért arra, hogy az adományokat a SZGYF megyei kirendeltségeihez juttatták el, a főigazgatóság munkatársai a helyi intézményeik között osztják szét.

 

A sajtótájékoztatón készült videó itt megtekinthető

 

Benedek István Zsolt, főigazgató a hozzájárulással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ilyenfajta adomány ráirányítja ösztönösen a figyelmet az adományozók emberi önzetlenségére és a segítségre szorulók táborára. A főigazgató megköszönte a nagylelkű támogatást és egyben kiemelte a szociális ágazatban dolgozók áldozatos munkáját, amelyet a koronavírus-járvány idején tanúsítanak intézményeinkben. „A bajban mutatkozik meg az összefogás ereje, mely alapja az értékalapú közösség építésének.” – fogalmazott Benedek István Zsolt.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, a cég a gyümölcsöket beszerzési áron adta, és segítettek erőforrásokat biztosítani ahhoz is, hogy a szállítmányok mielőbb célba juthassanak.

 

Köszönjük a CÖKA és a CBA segítségét.

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság