A szolgálat ünnepe – Szociális Munka Napja Tolna megyében

Tolna megyében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő intézmények az idei évben november 15-én ünnepelték a Szociális Munka Napját. Az ünnepséget hálaadó szentmise előzte meg, a belvárosi római katolikus templomban.

beszédd

A szentmisét követően az ünnepség a Vármegyeháza dísztermében folytatódott, ahol Dr. Dorogi Rajmund, az SZGYF Szervezeti Igazgatója köszöntötte a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény és a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és TEGYESZ munkatársait és az SZGYF Tolna Megyei kirendeltségének dolgozóit.

Ezt követően a gyermekvédelmi és szociális intézmények lakóinak műsorát láthatták a résztvevők.

gyerek

nekműsor

Az ünnep alkalmából a Főigazgatói elismerő oklevelek mellett az Integrált Szociális Intézmény és Gyermekvédelmi Központ intézményvezetői dicséreteinek átadására került sor.

díjátadás

okleveles

Az ünnepi műsor állófogadással ért véget.

Kitüntetett munkatársainknak ezúton is köszönjük tevékenységüket, melyhez további sok erőt, kitartást és örömet kívánunk!

Tolna Megyei Szervezetirányítási Osztály