„A családoknak sok szeretetre, támogatásra és személyes példára van szükségük”

Sidlovics Ferenc, az SZGYF Gyermekvédelmi Intézményirányítási Főosztály főosztályvezetőjét sokan ismerik. Több mint húsz éve dolgozik a gyermekvédelemben. E bő két évtized alatt a terület elméleti és gyakorlati oldalát is alaposan megismerte. Ő azonban inkább gyakorlati szakembernek tartja magát. Pályájáról, a gyermekvédelem jelenlegi feladatairól és másik hivatásáról, a zenélésről is beszélgettünk. 

Beszélgetés Sidlovics Ferenc főosztályvezetővel

Hogyan kerültél a gyermekvédelem területére?

Mondhatnám véletlenül, de nem hiszek a véletlenekben. A Hajdúböszörményi Óvóképző Főiskolára jártam, ahol egy évfolyamdolgozat témájául választottam a fiatal bűnelkövetést, amely teljesen magával ragadott. Főként az okait és a bűnelkövető fiatalok családi hátterét kutattam. Később ebből írtam TDK-dolgozatot, amellyel tovább is jutottam az OTDK-ra, majd a szakdolgozatom témája is ez lett. A szociológiatanárom javaslatára demonstrátorként szemináriumokat tartottam a deviáns viselkedésről a szegedi Juhász Gyula Főiskolán. Végül két tanszéken – a pedagógia és a közművelődés tanszéken – tanítottam több olyan tárgyat, amelyek a gyermekvédelem határterületéhez tartoznak. Amikor 1997-ben a gyermekvédelmi törvény megszületett, akkor én voltam a főiskolán az, aki beleásta magát a frissen létrejövő gyermekvédelmi rendszerbe.

Az elméleti tudás megszerzése mellett volt lehetőséged gyakorlati tudásra is szert tenni?

Igen, a kilencvenes évek végén a ceglédi családsegítő szolgálathoz mentem dolgozni családgondozónak. Majd a gyermekjóléti szolgálatnál tevékenykedtem. Ekkor kezdődött az igazi gyermekvédelmi pályafutásom, hiszen itt tudtam az elméleti tudást átültetni a gyakorlatba. Fel kellett építeni az egész gyermekvédelmi jelzőrendszert a településen, össze kellett szedni a szakellátás kapcsolódásait, a gyámhivatallal ki kell alakítani az együttműködést. Nagy építkezés volt, amit nagyon élveztem. Az intézményvezetővel kitaláltunk egy olyan rendszert, amellyel lényegesen megrövidítettük az ügyintézés folyamatát. Módszertani munkacsoportokba is járni kezdtem. Az adminisztrációs rendszer megújításának nagy elkötelezettjévé váltam. A terepen való munkát azonban néhány év múlva ismét felváltotta az elméleti munka, amely életem legnagyobb szellemi kalandja volt.

Ez mi volt?

Az akkori ICSSZEM néven működő minisztériumból kértek föl arra, hogy alapellátási referens legyek. Gáspár Károly volt ott a főosztályvezető, aki a gyermekvédelmi törvény egyik megalkotója, a szakma ismert és elismert elkötelezettje volt. Erre a felkérésre nem tudtam nemet mondani. Két évig dolgoztam itt. Nagyon sok mindent tanultam. Ezt követően a gyermekvédelem területének egységes fejlesztési struktúrájának kidolgozásán dolgoztam 2006-tól 2012-ig. A következő nagy váltás az életemben akkor történt, amikor létrejött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

Ezek szerint Te is az SZGYF „alapítói” közé tartozol?

Igen, és rögtön nagy feladatot kaptam. A módszertani támogatórendszert kellett integrálni az új létrejövő irányító szervbe. Ez hatalmas változás volt. Egy egész rendszert kellett átalakítani, mégpedig úgy, hogy a fenntartói szempontok mellett ne törpüljenek el a szakmai és a módszertani szempontok. Kihívásokkal teli időszak volt. Három évig tevékenykedtem ebben. A SZGYF-től 2015-ben egy időre kiléptem. Ezalatt sok mindennel foglalkoztam, többek között részt vettem a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció elkészítésében, a gyermekvédelmi részért voltam a felelős. Közben folytak az ágazati reformok. Módszertani anyagokat, eljárásrendeket, folyamatábrákat, szakmai szabályzatokat készítettünk. Ezt követően kerültem a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetbe, ahol az elismert szakember, az akkor nyugdíjba vonuló Korintus Márta munkáját folytattam, bölcsődei módszertannal foglalkoztam. Ez szintén nagyon izgalmas feladat volt. Majd az összes háttérintézményt integrálták a minisztériumba. Ekkor azonban úgy éreztem, hogy ez nem az én utam, nem szerettem volna újra a minisztériumban dolgozni. Egyrészt, mert tudtam magamról, hogy az nem teljesen az én világom, másrészt a módszertani tevékenységről azt gondolom, hogy az hivatali környezetben nem működőképes, sokkal inkább gyakorlati terület. Kicsit kiléptem a szociális szférából, és teljesen másba kezdtem.

Mi volt ez a teljesen más?

Létrehoztam egy hangszerboltot. Fantasztikus kihívás volt, régi gyermekkori vágyamat valósítottam meg, és az üzleti életben is kipróbáltam magam. A bolt ma is működik. Igaz, nekem már nincs közöm hozzá, de nagyon büszke vagyok rá. Ugyanakkor az igazság az, hogy egy idő után nagyon hiányozni kezdett a szakma. Így az NFSZK-ban kezdtem dolgozni, ahol szintén módszertani feladatokkal foglalkoztam. Az NFSZK-ból NSZI lett, fogyatékosságügyi igazgató lettem. Ennek a munkának is sok módszertani vetülete volt. Innen hívott vissza 2021-ben az SZGYF korábbi főigazgatója, Czibik Norbert András, hogy legyek az SZGYF Gyermekvédelmi Intézményirányítási Főosztályának a főosztályvezetője. Egy percig sem gondolkoztam. A döntést azóta sem bántam meg. Nagyon szeretem a kollégáimat, jó csapattal dolgozom együtt, amelyben mindenki a hivatásának érzi a gyermekvédelmet. Nem kell motiválnom a munkatársakat. Azt kell közösen kitalálnunk, hogy hogyan oldjuk meg a feladatokat.

A Gyermekvédelmi Intézményirányítási Főosztály három osztályból áll. Melyek a legfontosabb feladataitok?

Nagyon egyszerűen úgy tudnám megfogalmazni, hogy két osztály az intézmények irányításával, a fenntartói feladatok ellátásával foglalkozik. Az egyik a közvetlen fenntartású intézmények, a másik a megyei intézmények ügyeit viszi szoros együttműködésben a kirendeltségekkel. A harmadik osztályunk egyfajta tudásközpont. Az itt dolgozó kollégák a szakmai alapokért felelnek: folyamatosan figyelik az adatokat, elemzéseket, összefoglaló anyagokat, képzési terveket, eljárásrendeket készítenek. Ők azok, akik a másik két osztályt úgymond „kiszolgálják” a szakmai tartalmak vonatkozásában. A kollégák segítik egymást és tanulnak egymástól.  Ezt nekem, főosztályvezetőnek nagyon jó látni. A szakmai és az emberi alap megvan a munkához.

Vannak-e új célkitűzéseitek?

Mi, gyermekvédők igazán büszkék vagyunk az idén huszonöt éves gyermekvédelmi törvényre, amelynek létrejötte hatalmas mérföldkő volt. Modern és nemzetközileg is elismert struktúra jött létre, amelyet a külföldi szakemberek is elismernek. Ugyanakkor huszonöt év nagy idő. A legtöbbet a gyerekek, illetve a körülményeik változtak. A legfontosabb feladatunk ma, hogy észrevegyük ezeket a változásokat. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy a területeken a kollégák milyen problémákkal küzdenek. Csak így tudunk rendszerszintű válaszokat kidolgozni.

Gondolom, a digitális világ vadhajtásai a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket is kihívások elé állítják…

Igen, a TikTok-őrület, a szelfimánia, a magamutogatás mind a helyes önértékelés kialakulását hátráltatják, gátolják. Sajnos a megszégyenítés is nagyobb probléma ma a kortársi csoportokban, mint korábban. A gyerekek ezt látják sajnos a felnőttek világából is. Az, hogy a fiatalokat az internet helyes használatára tanítsuk nemcsak a gyermekvédelemben feladat. Ugyanakkor nem csupán ez jelenti a kihívást. Az utóbbi időben sok súlyos állapotban lévő gyerek került kapcsolatba az ellátórendszerrel. Többségük valamilyen pszichiátriai kórképpel rendelkezik, ezért valamilyen speciális ellátásra szorul. Minden gyereknek a saját szükséglete alapján kell a számára leginkább megfelelő ellátást biztosítanunk. A jogszabály szerint a tizenkét éven aluli gyerekeknek nevelőszülői családban, vagy olyan gyermekotthonban kell élniük, ahol az ellátásukat családias környezetben biztosítjuk. Vannak, akiknek az a jó, ha nevelőszülőnél élnek, vannak, akik jobban integrálódnak egy lakásotthonban. És vannak, olyan gyermekek is, akiknek állapotuk, szükségleteik miatt egy speciális-, vagy különleges gyermekotthon való. Akkor működik jól az ellátórendszer, ha a gyerekek között lévő különbségeket leköveti. Nem az ellátórendszerhez kell igazítani a gyerekeket, hanem az ellátórendszernek kell igazodnia a gyerekek szükségleteihez. Nekem ez a hitvallásom.

Egy rádiós interjúban azt nyilatkoztad: „Munkánk célja, önmagunk megszüntetése, vagyis az, hogy a gyerekek minél előbb családban élhessenek”.

Igen, a másik fontos feladatunk, hogy a gyerekeket úgymond hazagondozzuk. Amikor egy fiatalról úgy dönt a gyámhatóság, hogy lakásotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerül, az nem ítélet, amely örökre szól. Az esetek mögött dolgozó szakmai csapat azon dolgozik, hogy a szülőket alkalmassá tegye arra, hogy a gyermekét újra a saját otthonában tudja nevelni. Ehhez sok szeretetre, támogatásra és személyes példára van szükségük. Az alapellátásban lévő kollégák ebben sokat segítenek. Az anyákat és az apákat nem szankcionálni kell, hanem segíteni. Láttam erre szép példákat. Magam is közreműködője voltam például annak a segítségnyújtásnak, amely odafigyeléssel, összefogással elérte, hogy egy kismamának ne kelljen a szakellátásba adnia a születendő gyermekét.

A magánéletedről is mesélj nekünk. Sokan tudják rólad, hogy a munkád mellett a Zanzibár együttes gitárosa vagy. Hogyan tudod a különböző hivatásaidat összeegyeztetni?

Az életemnek három fontos pillére van: a család, a gyermekvédelem és a zenélés. Mindegyik nagyon fontos nekem. A zenélés gyermekkorom óta a mindennapjaim része. Gábor testvérem, akivel együtt kezdtünk el gitározni, sokáig közös együttesben is játszottunk – ma a Tankcsapda gitárosa. A fiaim is mind játszanak hangszeren. A zenélés, a fellépések összeegyeztetése a munkával és a családdal sok szervezést igényel. Az, hogy ez sikerül, elsősorban a feleségem érdeme, aki hihetetlenül erős hátteret biztosít nekem mindehhez. De nekem is meg kell hoznom a magam áldozatát, hiszen minimum két órát gyakorlok naponta.  Ezt a két órát nem a munkától, nem a családtól veszem el. Erre éjszaka jut időm. Valóban érdekes kihívás ezeket a különböző világokat összehangolni, de nem lehetetlen, és csak látszólag olyan különbözők.

SZGYF Szervezetfejlesztési Osztály