BOKRÉTA LAKÁSOTTHONI, GYERMEKOTTHONI KÖZPONT Budapest -Gyermekfelügyelő/gyermekvédelmi asszisztens/kisgyermekgondozó

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

BOKRÉTA LAKÁSOTTHONI, GYERMEKOTTHONI KÖZPONT ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST

Kuckó Lakásotthon Budapest

pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében

Gyermekfelügyelő/gyermekvédelmi asszisztens/kisgyermekgondozó

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):

•„Baba-mama”    csoportként    működő gyermekotthonban élő anyák és gyermekeik testi, lelki, értelmi fejlődésének támogatása, valamint elősegítése

•    Kisgyermekgondozói feladatok ellátása mellett az anyák és gyermekeik fejlettségi szintjeiknek, illetve életkoruknak megfelelő életrend kialakítása, koordinálása, fenntartása

•    Az anyák, illetve gyermekeik autonóm magatartásuk megteremtéséhez való hozzájárulás állása, fenntartása

•    Emellett háztartási feladatokat is ellát, gondoskodik az ételek elkészítéséről

•    Hozzájárul a gyermekek tanulási folyamatainak elősegítéséhez, mindezt figyelemmel kíséri

•    Kisgyermekgondozói feladatok ellátása mellett egyéni fejlettségi, szükségleti szintjüknek, illetve életkoruknak megfelelő életrend kialakítása, koordinálása, fenntartása

•    A gyermekek autonóm magatartásuk megteremtéséhez való hozzájárulás

•    Felel a gyermekek megfelelő szocializációjáért, pszichoszomatikus fejlődésükért

•    Felel az adminisztrációs feladatok elvégzéséért és a csoporttal kapcsolatban álló intézményekkel, szervezetekkel való együttműködésért

•    A gyermekek ellátásának, nevelésének megszervezése, biztosítása és a hagyományok ápolása

•    Figyelemmel kíséri a gyermekek egészségügyi ellátását, aktívan részt vesz a szabadidős feladatok megvalósításában

•    A gyermekek szükségleteinek, valamint fejlettségi szintjüknek megfelelő légkör megteremtése és fenntartása

•    Segíti a gyermek életkorának megfelelő étkezési, higiéniai és öltözködési szokások kialakításában

•    Éjszakai műszakjában gondoskodik a gyermekek nyugodt pihenéséről 

Betöltendő állás szakmacsoportja: szociális és gyámügy

FEOR besorolás: 5221 Gyermekfelügyelő, dajka

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Budapest

A munkavégzés pontos helye: 1214 Budapest Murányi utca 17.

ÁMshirdető szervezet bemutatása: XXI. kerületi lakásotthonunk baba-mama csoport újraindításához keresünk gyermekfelügyelői/gyermekvédelmi asszisztensi vagy kisgyermekgondozói munkakörbe munkatársat határozatlan időintervallumra.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): • Fényképes önéletrajz (87/2019.[IV.23.] Korm. rendelet 1.sz. melléklete alapján)

•    3 hónapnál nem régebbi speciális erkölcsi bizonyítvány (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 10/A. § (1) bekezdés a)-c) pontja alapján)

•    Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. és rendelkezései, valamint az SZMSZ az irányadók

Feltételek, Előnyök Pályázati feltételek:

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

Erkölcsi bizonyítvány

Elvárt végzettség/képesítés:

–    5. Felső középfokú szakképesítés emelt szintű szakképesítés,

szakképesítés-ráépülés szakképesítés felsőfokú szakirányú szakképzettség technikusi szakképzettség , Gyermek- és ifjúságvédelem, Középfokú szakirányú szakképesítés vagy szakképesítés ráépülés, gyermek- és ifjúságvédelem területen szerzett hasonló képzettség

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

–    A Gyvt. 10/D. § és 10/F.§ (3) bekezdése értelmében gyermekvédelmi intézményben a pályázati eljárás során kiválasztott pályázók közül az foglalkoztatható,

–    a)    aki a Kormány rendeletében meghatározott pszichológiai

(szakmai/vezetői) alkalmassági vizsgálaton megfelelő minősítést kap,

–    b)    akinek életvitele nem kifogásolható, és aki a Gyvt. 2. melléklete

szerinti adatlapon szereplő nyilatkozattal írásban tudomásul veszi – a Gyvt. 10/F.§ (4) bekezdésében meghatározottak szerint – a kifogástalan életvitelének a foglalkoztatását megelőzően és a foglalkoztatás időtartama alatt történő ellenőrzését,

–    c)    aki csatolja a vele közös háztartásban élő hozzátartozójának a Gyvt.

3. melléklete szerinti nyilatkozatát,

–    d)    aki tudomásul veszi, hogy feladatai törvényes ellátását tudta és

beleegyezése nélkül – törvényben meghatározott esetekben és módon – az arra törvényben kijelölt szerv törvényben meghatározott megbízhatósági vizsgálattal ellenőrizheti.

Pályázat elbírálása során előnyt jelent:

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő végzettség/képesítés:

–    5. Felső középfokú szakképesítés emelt szintű szakképesítés,

szakképesítés-ráépülés szakképesítés felsőfokú szakirányú szakképzettség technikusi szakképzettség , Gyermek- és ifjúságvédelem, Középfokú szakirányú szakképesítés vagy szakképesítés ráépülés, gyermek- és ifjúságvédelem területen szerzett hasonló képzettség

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:

–    Önállóság (alap)

–    Probléma-megoldó készség (alap)

–    Pszichés terhelhetőség (alap)

–    Kommunikációs készség (alap)

–    Konfliktus-kezelés (alap)

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

–    végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata

–    fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján

–    Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány

A pályázat benyújtásának határideje: 2025.05.20. 00:00

Pályázat benyújtásának módja: Fényképes önéletrajz, illetve végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a smid.aniko@bokreta-lakasotthonai.hu e-mail címen, illetve a „Jelentkezem az állásra” gomb megnyomásával lehet

A pályázat elbírálásának határideje: 2025.05.23. 00:00

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.05.26.

Publikálás tervezett időpontja: 2025.04.12.

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.


    A kitöltendő nyilatkozat: Letöltés


    A kitölthető nyilatkozat: Letöltés


    Kapcsolódó témák:

    Intézményi pályázatok