Esélynap a kommunikáció jegyében  

Kerekesszékes tánc, akadálypálya, betegemelő szerkezet, boccia sportbemutató, valamint  vidám és tanulságos játékok is szerepeltek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) december 3-i Esélynapján.

 Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára bemutatta a fogyatékosságügyi államtitkárságot

De ne vágjunk a dolgok közepébe! A délelőtt meghatározó elemét az online előadások képezték, amelyeket a kommunikáció és esélyegyenlőség köré fűzték fel a szervezők: az SZGYF megváltozott munkaképességűekkel foglalkozó munkacsoportja (MMK) karöltve az Esélyteremtési Főosztály munkatársaival.

A délelőtt meghatározó elemét az online előadások képezték, amelyeket a központ dolgozói közül is sokan figyelemmel kísértek

A rendezvény aktualitását az is meghatározta, hogy december 3. a fogyatékossággal élő emberek világnapja, s erről  megnyitó beszédében dr. Joó Aranka szakmai főigazgató-helyettes is szólt. Utalt arra, hogy az SZGYF befogadó és segítőkész munkáltatója a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő embereknek.

Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium (BM) helyettes államtitkára a szeptember óta működő fogyatékosságügyi államtitkárság felépítését, tevékenységét mutatta be. Korábban ilyen nevesített szakterület nem volt a BM-ben, de a rövid múltja ellenére is már sikeresen dolgozik ez az államtitkárság, amelynek vezetője dr. Kósa Ádám. Az államtitkár egyben az Országos Fogyatékosságügyi Tanács elnöke is, amelynek titkára dr. Szőke László, aki egyébként az SZGYF fogyatékosságügyi osztályát vezeti.

Szekeres Pál európai parlamenti képviselő személyesen nem lehetett jelen, de Brüsszelből videóüzenetben köszöntötte az Esélynap résztvevőit.

Dr. Szőke László előadásában kiemelte a kommunikáció fontosságát a megváltozott munkaképességű és fogyatékos emberek vonatkozásában. Elmondta, korántsem mindegy, mit kommunikálnak e személyek önmagukról és mit kommunikálnak róluk a többségi társadalom tagjai. A segítségnyújtás feltétele ugyanis az, hogy az ép emberek megismerjék fogyatékossággal élő embertársaik igényeit.

A ParaDance Company előadása nyitotta meg a délutáni programok sorát

Ehhez a témához kapcsolódott e sorok írója a helyes fogyatékosságügyi szakkifejezések bemutatásával. A rendszerváltás óta a különböző fogyatékosságtípusok elnevezése is átalakult, mint ahogy a fogyatékos emberek élete is jelentősen megváltozott. Míg Magyarországon korábban a társadalomtól elzárva, nagylétszámú intézményekben éltek, addig ma már mind többükkel találkozni lehet a lakókörnyezetekben, a munkahelyeken, az üzletekben és az élet egyéb területein.

Szeibert Erzsébet ellátottjogi referens elsősorban az értelmi fogyatékos személyek számára kifejlesztett könnyen érthető kommunikációt mutatta be. Például nem mindegy, mit és hogyan közlünk e célcsoport tagjaival. Gyakran le kell egyszerűsíteni a mondandónkat, hogy ők is megértsék, mit várunk tőlük.

Egy jelenet a kerekesszékes táncosok műsorából

Sokan találkoztunk már látás- és hallássérült emberrel, de kevesen hallottak olyanról, hogy valakinél mind a két állapot egyszerre áll fenn. Királyhidi Dorottya, a Siketvakok Országos Egyesülete főtitkára és szakmai vezetője arról az elkötelezett munkáról szólt, amit a SVOE a siketvak emberek érdekében folytat, segítve mindennapi boldogulásukat.

Orsós Zsolt referens korábban, még minisztériumi dolgozóként nyolc éven át volt a szolidaritás nagykövete. Ez idő alatt közel 90 ezer középiskolással találkozott és közvetlenül bemutatta nekik, hogy ő vak emberként miként éli az életét, valamint bajnokként és szövetségi kapitányként bepillantást nyújtott a csörgőlabda sport rejtelmeibe. Ezekről a tapasztalatairól beszélt előadásában, amit humorral is átszőtt.   

A fináléba az SZGYF dolgozóit is bevonták, akik lelkesen táncoltak velük

A délelőtti előadásokat a technika segítségével az SZGYF vármegyei kirendeltségein is követték, s délután ők is tartottak interaktív programokat.

Az SZGYF központjának nagyterme rövid időre táncteremmé alakult, amikor a ParaDance Company kerekesszékes együttes programjára került sor. Fergeteges előadásukat olyan sokan megtekintették, hogy még a folyosón is álltak az érdeklődők. A kerekesszékes táncosok bebizonyították, a hagyományostól eltérően is lehet magasszínvonalú művészi produkciót létrehozni. Az utolsóként előadott táncukba pedig az SZGYF dolgozóit is bevonták, s olyan nagy sikert arattak, hogy alig akarták őket elengedni.

Többen kipróbálhatták a betegemelőt is

Ezután lehetőség nyílt kerekesszékben ülve végiggördülni az akadálypályán, megismerni a boccia sportot, megnézni a betegemelőt a Mozgássérült Emberek Integrált Intézménye jóvoltából.

Az érdeklődők gyertyát hajtogathattak bekötött szemmel a Vakok Állami Intézete asztalánál, ahol többek között ki lehetett próbálni a Braille-írást, a szimulációs szemüveget és betekintést nyerhettek a VÁI rehabilitációs tevékenységébe.

Az egyik játék során fogyatékossággal élő hírességeket kellett felismerni

Az SZGYF MMK-munkacsoportjának tagjai nagyon lelkesen avatták be a jelentkezőket a különböző játékokba, így például az illat- és pénzfelismerésbe bekötött szemmel, fotók alapján kellett felismerni fogyatékossággal élő hírességeket, a vállalkozó szelleműek felmérhették tudásukat a fogyatékosságügyi totó kitöltésével, stb.

Az Esélynapot még napokkal később is elismerően emlegették a munkatársak. A rendezvény elérte célját, jelentősen hozzájárult a még meglévő előítéletek oldásához és ahhoz, hogy az ép kollégák jobban megismerjék a megváltozott munkaképességű és fogyatékos munkatársaik életét.

Garamvölgyi Annamária