Jótékonysági festés Karcagon a Gólyafészek Otthonban
A mintegy 500 négyzetméteres felület festése a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület, a Kádas György EGYMI és a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum és Szakképző Iskolájának összefogásával valósult meg. A példaértékű együttműködésnek köszönhetően június 1-jén újultak meg a karcagi Gólyafészek otthon falai.
Dolgozóink sikeresen oldották meg a felújítás során adódó feladatokat, amely nehézségekből lakóink semmit sem érzékeltek. Köszönet munkatársainknak az áldozatos munkájukért, valamint a munkában részt vevő diákoknak. Ez az összefogás példaértékű – hangzott el Biró Mónika intézményvezető köszöntőjében.
Ezen a napon jelen volt Pintér Csaba, a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület országos elnöke, Vida Tamás, a Karcagi Szakképzési Centrum főigazgatója, Ökrösné Sajtos Anett, a Kádas György EGYMI tagintézmény-vezetője, Posztós Károly, az iskola szakoktatója, Dobróka Csaba a JUB Kft. képviseletében, a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum és Szakképző Iskola oktatói, diákjai, illetve Kovács Sándor és Gyarmati István.
Major Angéla, társadalomkapcsolatokért felelő referens
SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltség