„Fontos, hogy kölcsönös bizalommal forduljunk egymáshoz”

Beszélgetés Nagy Lejla humánpolitikai referenssel és rehabilitációs mentorral

Nagy Lejla tavaly érkezett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz. A Személyügyi Főosztály munkatársaként a megváltozott munkaképességű (MMK) kollégák mindennapjait segíti. A munkatársakat azonban nemcsak szakértelmével, hanem segítőkészségével, kedves közvetlenségével is támogatja. Vele beszélgettem feladatokról, célokról, csapatmunkáról, a kutyák terápiás szerepéről és Eric Clapton egyik daláról.

Pontosan mióta is dolgozol nálunk?

Tavaly, vagyis 2021 augusztusában kezdtem itt dolgozni. Kifejezetten a megváltozott munkaképességű személyek segítésére hívtak ide. Dr. Dorogi Rajmund általános főigazgató-helyettes úr kezdeményezésére ez idő tájt alakult az a munkacsoport is, amely az ő foglalkoztatásukat segíti elő, ebben vállaltam aktív szerepet rehabilitációs mentorként.

Te a Személyügyi Főosztály munkatársa vagy, de ennek a munkacsoportnak a feladatai, ha jól tudom, túlnyúlnak a főosztály feladatain.

Igen, ezért is van az, hogy szinte minden főosztályról dolgoznak a munkacsoportban kollégák. Így sokkal hatékonyabb a csapatmunka, hiszen ezáltal több szemszögből látjuk a feladatokat és mindenki más-más tudást képes beleadni a közös cél elérése érdekében. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mindig is nyitottan viszonyult a megváltozott munkaképességű személyekhez és foglalkoztatásukhoz, viszont mivel ennek az attitűdnek a kommunikálása nem volt elég „hangos”, így viszonylag kevesen dolgoztak a kirendeltségeknél és a központban is. Nagy csapatmunka kell ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű embereket tudjuk foglalkoztatni, mégpedig úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Vagyis a kolléga is hasznosnak érezze magát, és a munkáltató is elmondhassa, hogy a megváltozott munkaképességű munkatárs személyében jó munkaerőre talált. Ez ugyanis a cél.

Mielőtt rátérünk a konkrét feladataidra, néhány szóban beszéljünk a Személyügyi Főosztályról is.

Azt szoktuk mondani, hogy a Személyügyi Főosztály minden dolgozóval legalább kétszer találkozik: egyszer a munkaviszony kezdetén és egyszer a végén. De általában azért többször. Mi vagyunk a híd a munkáltatói és a munkavállalói szándék között. A közel harminc fővel tevékenykedő főosztály szerteágazó feladatokat lát el, aminek az új alapokra helyezett MMK-s foglalkoztatás egy izgalmas kihívásokkal teli szelete.

Büszkék vagyunk arra, hogy a közvetlen csapatunkban két megváltozott munkaképességű személy is segíti a napi munkát. Mivel rengeteg papírral dolgozunk – funkcionális terület lévén – Tünde és Antónia, a Személyügyi Főosztály ügyviteli folyamataiba segít be.

Tünde lelkes és „friss” kolléga, így ő még csak ismerkedik a területtel, a feladatokkal és velünk is. A tavaly november végén csapatunkhoz csatlakozó Antóniával pedig mindenki hamar megtalálta a közös hangot segítőkész, nyitott és dolgos természetének köszönhetően. Büszkék vagyunk arra is, hogy bármelyik kollégához fordulhat segítségért, mindenki a legjobb tudása szerint mutat számára irányt. Antónia pedig alkalmanként finom süteményekkel hálálja meg, hogy a főosztály teljes értékű tagja. Ezt ezúton is nagyon köszönjük neki! Ahogyan a szuper, kreatív és mindenre odafigyelő, precíz munkáját is. Ráadásul nemcsak a munkában jeleskedik, hanem abszolút közösségépítő személyiség is, például szervezett már pingponggyakorló alkalmat, majd egy közvetlen kollégával együtt, szép eredménnyel részt is vettek az SZGYF első asztalitenisz-bajnokságán. Szóval bátran kimondhatjuk, hogy velük teljes a csapat.

A Humánpolitikai Osztály hogyan vett és vesz részt a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásában?

Az osztályon Ferecskó Martina rehabilitációs mentor kolléganőm segítségével látjuk el a megváltozott munkaképességű munkatársak foglalkoztatásával kapcsolatos humánpolitikai feladatokat Pető Ildikó osztályvezető asszony és Fockter Judit főosztályvezető asszony aktív iránymutatása mellett. Martina a foglalkoztatás munkajogi adminisztratív feladataiban működik közre. Az én feladatom volt a toborzás, valamint a kiválasztás segítése, és jelenleg a megváltozott munkaképességű személyek benntartása a munkahelyen, illetve a kirendeltségi kollégákkal és a támogató projekttel való kapcsolattartás, továbbá a kapcsolódó adminisztrációs munkák elvégzése. Mivel korábbi munkatapasztalataim révén jártasságom volt ezen a területen, így jómagam tudtam hasznos javaslatokat tenni a kiválasztásra MMK-specifikus szempontból. A lényeg az volt, hogy a legmegfelelőbb, a meghirdetett munkára teljes mértékben alkalmas embereket találjuk meg, akik így szintén jól tudják érezni magukat a számukra felkínált munkakörben. Elsősorban hivatali asszisztenseket kerestünk, akik a munkatársakat segítik például adatfeltöltésben, szkennelésben, nyomtatásban, iktatásban, irattárazási munkákban vagy akár kreatív irodai tevékenységekben, mint a plakáttervezés. Ők azok a kollégák, akik gördülékennyé teszik a munkát, ami hatalmas segítség tud lenni a szakembereknek. Ugyanakkor nem csak hivatali asszisztenseket kerestünk, és nem csak heti húszórás munkaviszonyra. Hiszen, akinek van magasabb végzettsége és egy konkrét, nyitott pozíciót be tud tölteni, valamint bírja a heti negyvenórás munkaidőt, azt is örömmel látjuk bármelyik főosztályon szakmai jellegű munkára is.

Könnyű volt kiválasztani a megfelelő embereket?

Nem is annyira szakmai, sokkal inkább emberi oldalról nézve nehéz egy ilyen folyamat. Sok olyan jelentkezőt engedtünk el, akiket nagyon szimpatikusnak és értékesnek találtunk erő feletti, példaértékű motivációval, életigenléssel. Ugyanakkor nem voltunk biztosak abban, hogy tudunk olyan munkát biztosítani nekik irodai közegben, amely az ő és a mi szempontunkból is egy win-win helyzetet teremt. Ilyenkor a legjobb megoldás mindenki számára, ha más területen keresi tovább a jelentkező a megfelelő munkahelyet. A kiválasztott kollégákban viszont nagyon bízunk.

Rehabilitációs mentor is vagy. Ez mit jelent?

Idén januártól már négyen is vagyunk rehabilitációs mentorok. Hiszen a megváltozott munkaképességű személyek is többen lettek, és ez lehetőséget biztosított a mentorok számának emelésére. A legfőbb célkitűzés, hogy a megváltozott munkaképességű kollégák bizalommal forduljanak hozzánk. Ahogyan említettem a munkatársak kiválasztása nem könnyű, de még ennél is nagyobb kihívás és szép feladat a munkahelyen való benntartásuk. Az, hogy ne érezzék egyedül magukat egy feladattal, hogy ne szegje kedvüket, ha valami nem sikerül elsőre, vagy nem úgy sikerül, ahogyan eltervezték, és ezért ne döntsenek úgy, hogy inkább elmennek tőlünk. Hiszek abban, hogy sokszor apróságokon múlnak a dolgok. Ugyanakkor, ezek az apróságok nagy problémává nőhetnek, ha nem figyelünk oda rájuk és időben nem orvosoljuk. Éppen ezért fontos az, hogy a megváltozott munkaképességű kollégák mellett legyen egy közvetlen kolléga, aki belső mentorként segíti őket. Ha pedig ő elakad, ő is jöhet hozzánk rehabilitációs mentorokhoz tanácsért. Mi a mentort is mentoráljuk. A közvetlen kollégák helyzete sem egyszerű, hiszen olykor nem tudják, mivel és hogyan segítenek jól.  Azt tapasztalom kirendeltségi és központi szinten is, hogy a jó szándék és a nyitottság teljes mértékben megvan, de a hétköznapok néha nem várt helyzeteket teremtenek. Nemcsak munkaszervezésre, hanem finomhangolásra is szükség van a munkatársak között.

Gyakori probléma, hogy egy megváltozott munkaképességű ember lelkileg még nincs túl azon, hogy ő azzá vált.

Ez nehéz kérdés. Egy biztos, az empátia és a megértő odafigyelés nélkülözhetetlen. Fontos, hogy kölcsönös bizalommal forduljunk egymáshoz. Ugyanakkor az állásinterjúkon főképp olyan jelentkezőkkel találkoztunk, akik már elfogadták az élethelyzetüket, megváltozott egészségi állapotukat. Ők inkább attól tartanak, hogy a nyílt munkaerőpiac nem viszonyul hozzájuk elfogadóan. Azt tapasztaltuk, hogy itt nálunk hálásak voltak már azért is a jelentkezők, hogy előttünk végre nem kellett titkolniuk, hogy például dialízisre járnak, vagy nem tudnak nehéz dolgokat megemelni, esetleg nehezen oldódnak fel és szólalnak meg stresszhelyzetben, vagy épp hosszabb ideig tart egy-egy új feladat betanulása.

Hogyan találtatok rá a megváltozott munkaképességű új munkatársakra?

Egyrészt úgy, hogy a már nálunk dolgozó, úgymond régi munkatársak közül néhányról kiderült, hogy megváltozott munkaképességű – egy 2021 októberében közzétett, megváltozott munkaképességű kollégákra vonatkozó kedvezménycsomagnak köszönhetően. Emellett az „EFOP 1.1.1 – Megváltozott munkaképességű emberek támogatása” elnevezésű projekt által kaptunk a kirendeltségekre ajánlásokat megfelelő jelöltekkel. A rehabilitációs hatóságokkal is felvettük a kapcsolatot, akik szintén nagy segítségünkre voltak a toborzás időszakában. Valamint az ertekvagy.hu portálról is tudtunk remek, új kollégákat felvenni hivatali asszisztens pozícióra.

Hány megváltozott munkaképességű munkatársunk van jelenleg, és mivel tudjátok segíteni a munkájukat?

Itt, a központban tízen dolgoznak, de országos szinten több, mint hatvanan, amire nagyon büszkék vagyunk. Szépen helytállnak a régi és új kollégák is.

Nemrég fejeződött be az a kifejezetten nekik szóló belső online képzés, amelynek megálmodója és szervezője az MMK-munkacsoport vezetője, Fodor-Borza Bianka volt. Az öt alkalomból álló képzésen informatikai ismereteket, a Poszeidon program használatát, irattárazást és selejtezést tanulhattak. Készültek PPT-k és alkalmazást segítő videók. Ezek majd felkerülnek a SZIA-ba, és olyan új kollégáknak is hasznosak lehetnek, akik nem megváltozott munkaképességűek, hanem csak bele kell tanulniuk az itteni rendszerekbe. Szerettünk volna jól használható tudást adni a kollégák kezébe, amelyet a későbbi munkavégzésük során is be tudnak vetni

Ezenkívül bármikor kereshetnek minket, mentorokat a megváltozott munkaképességű kollégák munkával kapcsolatos ügyekben, kérdésekben. Érdekképviseleti fórumot is szeretnénk tartani számukra és az „Esély nap” megszervezése is a tervek között szerepel, ami egyfajta érzékenyítés lesz a többi kolléga számára, ahogy a könnyen érthető kommunikációra fókuszáló ProBono-képzés megtartása is.

Mesélnél a korábbi szakmai életedről is? Említetted, hogy tapasztalattal érkeztél hozzánk.

A szociális terület mindig közel állt hozzám. Szeretek kommunikálni, embereket meghallgatni, segíteni. Van újságírói, előadó és bábszínész, szociálpedagógus, intézményi koordinátor végzettségem is. Először egy ifjúsági irodában dolgoztam, mellette hobbirádióztam Salgótarjánban. Nagyon szerettem mindkettőt. Majd lehetőségem nyílt a Salva Vita Alapítványnál elhelyezkedni, ahol fogyatékossággal élő személyek nyílt munkaerőpiaci elhelyezésének segítésével foglalkoztam. Ez nagyon hasonló volt ahhoz, amit most csinálok. Annyi különbséggel, hogy ott az embereknek kerestem a munkát, itt pedig a munkára keresem az embereket. A Salva Vita Alapítványt az alma materemnek tekintem. Nagyon sok mindent tanultam meg itt a szakmáról, a fogyatékos emberekről, a szakmai határaimról. Akkor kerültem a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közelébe, amikor módszertani támogatást adtunk a mai nevén Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet szárnyai alatt működő a TÁRS projekt keretein belül az intézményi férőhelykiváltásban érintett nagy bentlakásos, szociális intézményeknek. Kommunikációs menedzser voltam ekkor. Itt is rengeteget tanulhattam a szociális szakma „krémjétől”. Amikor ez a módszertani támogatás lezárult, akkor érkezett a lehetőség a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól. Megszólítva éreztem magam, és eljöttem az állásinterjúra. Fockter Judit főosztályvezető asszonnyal és Pető Ildikó osztályvezető asszonnyal beszélgettem, és ezt a találkozást valóban szakmai beszélgetésként éltem meg és nem állásinterjúként. Örülök és megtisztelő, hogy itt lehetek. Sok a feladat, de ez nem baj, mivel nagyon szeretem a munkámat, és itt is remek szakemberekkel van lehetőségem együtt „evezni”, ami felettébb inspiráló.

Magánemberként mit tudhatunk rólad? Honnan van például a nem szokványos keresztneved?

Egy összetartó, szeretettel teli családban nőttem fel Salgótarjánban. Hárman vagyunk lánytestvérek. A húgaim közül Gréta színésznő, Szilvia Virág pedig képalkotó diagnoszta. Nyitott, elfogadó személyiségnek neveltek bennünket a szüleink, de erős erkölcsi normát is adtak, amiért nagyon hálásak lehetünk nekik a mai világban.

A nevemet a zenekedvelő szüleimtől kaptam, akik Eric Clapton Layla című dala után neveztek el, mivel a Nagy vezetéknévhez valami különlegesebb keresztnevet kerestek. Ekkor ezt még kérvényezni kellett, de csak magyaros átírásban engedték adni, így lettem Lejla. Szeretem a dalt is, a nevemet is, amely egyébként perzsa eredetű, de Törökországban is nagyon gyakori. Sötét hajút jelent, ami ugyan nem igaz rám, de a temperamentumos török mentalitással nagyon is tudok azonosulni. A szabadidőmben szeretek időt tölteni a családommal, a – mellékállásban „rocksztár”, gitáros – kedvesemmel és a barátaimmal, színházba járni, kedvelem a jó zenét, a koncerteket, a táncot – salsázom –  és egy önképző improvizációs csoportba, az ImproSOKk-ba is járok. Ezek mind nagyon feltöltenek. A Salva Vitához is visszajárok, önkéntesként tartok szabadidős klubfoglalkozásokat fogyatékossággal élő személyek számára. Szuper kis csapat ez! Van egy kutyám, egy mentett agár, aki szintén klubtag, és nagyon jótékony hatással van a csapatra. Egy autista fiú például, aki kezdetben nagyon tartott tőle, most már örömmel simogatja és sétáltatja. De a kutya is egészen másképp viselkedik a csoportban. A kedvesemnek is van egy yorkija. Szeretjük a kutyákat. Illetve van egy édes kis teknősöm is. Így áll össze a falka és kerek a világ.

Szervezetfejlesztési Osztály