Áldozatsegítés hatékonyan – Szakmai nap Zalaegerszegen
„Vigyázzunk egymásra, segítsünk egymáson!” Ez volt a mottója annak a szakmai napnak, amelyet az SZGYF Zala Megyei Kirendeltsége szervezett október 24-én a zalaegerszegi megyeházán. A rendezvényt az Igazságügyi Minisztérium és az SZGYF között létrejött együttműködési megállapodás hívta életre.
Az együttműködés célja az áldozatsegítés hatékonyabb megvalósítása és elősegítése érdekében kiépített közös szakmai munka.
A szakmai nap résztvevői az SZGYF Zala Megyei Kirendeltségének illetékességi területén működő intézmények képviselői, valamint a Zala megyében működő állami, önkormányzati, egyházi és civil szociális intézmények, továbbá a család-és gyermekjóléti központok, valamint a védőnői szolgálatok vezetői, képviselői voltak.
Zimborás Béla, Gyurics Réka áldozatsegítésért felelős kirendeltségi kapcsolattartó,
Kámán-Németh Martina, dr. Dorogi Rajmund
A rendezvény résztvevőit elsőként dr. Dorogi Rajmund, az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítésért felelős miniszteri főtanácsadója köszöntötte, ezt követően Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója fejezte ki köszönetét az együttműködés lehetőségéért.
Az áldozatsegítő központok által nyújtott szolgáltatásokat Kámán-Németh Martina, a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ koordinátora mutatta be előadásában. A szakmai nap valós, megtörtént esetek ismertetésével zárult.
SZGYF Zala Megyei Kirendeltség