Színpadot foglaltak Kisújszálláson

A Kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központ adott otthont annak a hagyományteremtő céllal útjára indított előadássorozatnak Kisújszálláson, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ kisújszállási szakmai egységeiben élő gyermekek mutattak be egymásnak. Színpadot foglaltak Kisújszálláson a lakásotthonokban élő gyermekek, hogy együtt ünnepeljenek. Tették ezt méltó módon, önfeledt örömmel, nagy átéléssel.

 

A műsorban fellépő gyerekek

A zenés, táncos produkciók mindenkit megmozgattak. Előadtak egy részletet a Hair című musicelből, amelynek üzenete ma is aktuális: Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Jelbeszédes előadás

A gyerekek nagy érzékenységgel nyúltak a Kormorán: Ki szívét osztja szét című dalához. Egy csodálatos előadást adtak elő jelbeszéd segítségével. Hiszen csak az, ki jól megfigyel, több mondanivalót kap.

Csoportkép a fellépő gyerekekről

Az előadásokat három tagú zsűri Szoboszlai István Róbertné, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Megyei Koordinációs Osztály osztályvezetője, Dr. Bene Irén, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgató helyettese és Mári János fejlesztő pedagógus értékelte.

Valamennyi előadó oklevélben és ajándékban részesült. Gratulálunk minden résztvevőnek! További sikeres felkészülést kívánunk!


SZGYF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kirendeltsége