Nógrádi ellátottaink zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton

A „mieink” a ludányhalászi, balassagyarmati, bátonyterenyei és berceli intézményeinkből érkeztek, és a keleti országrész több más hasonló helyéről jöttekkel együtt színültig megtöltötték az oltár előtti szabad teret.

A kirendeltségen már hagyomány ez a zarándoklat, amelynek idén fő szervezője Bereczné Kelemen Éva bátonyterenyei igazgatónő volt, de a megyei kirendeltség vezetői többen jelen voltak, a főigazgatóságot pedig Késmárki Zsolt, a főigazgatói iroda munkatársa képviselte. Az esemény neve – Porciunkula-búcsú – Szent Ferenc egy kedves kis kápolnájának nevéről kapta az elnevezését („Porciunkula”: kicsinyke hely), amely Assisi mellett fekszik. A szent kedvenc helye volt, oda járt ki sokszor; Angyalos Boldogasszonynak szentelték, akinek most, augusztusban van ünnepe: így kötődik össze a régmúlt és a jelen ünnepe. A katolikus tradícióban Mária Jézus mellett kiemelkedően fontos személy, hiszen ő édesanyja Jézusnak, aki megtestesült és itt élt az emberek között.

„Jó, hogy szabad döntésből évről évre eljöttök ide mindnyájan, akik szeretnétek személyes hiteteket elmélyíteni,hálát adni, megköszönni az életet és letenni a terheket. Idősen, betegen viselitek a nehézségeket, de néha fontos rálátni, tükröt tartani: az élet vajon hogyan visel benneteket? Könnyűek vagy nehezek vagytok mások számára? – kérdezte üdvözlő szavaiban Orosz Lóránt ferences atya, a kegyhely igazgatója a bejárati kapunál. „ A zarándok kicsit furcsa ember: kellemetlenségeket, buszozást, hőséget, figyelmes odahallgatást vállal, hogy önmagával és Istennel találkozzék. Legyen ez a nap a kiengesztelődés napja és helye.”- buzdította az autóbuszokból valóban nyári forróságba érkezőket az egyébként mesébe illő szépségű kegyhelyen, és megáldotta, szenteltvízzel meghintette a sorban elhaladó csoportokat.

Majd elmondta: a „búcsú” régi magyar szó, ma már sokan félreértik, pedig a lényege egyszerű: szembenézni önmagunkkal, kiengesztelődni Istennel és „búcsút” (sőt teljes búcsút…) inteni a bűnnek, a bennünk élő destruktív, romboló erőknek. A zarándokok a szentmise előtt Kálmán Peregrin ferences házfőnök tanítását hallgatták meg a megbocsátásról, aki szemléletes példákkal mutatta be, hogyan lehet ezt a nem könnyű lelki folyamatot a hit segítségével végigjárni. Elmesélte egy paptársa történetét, akit az ötvenes években egy vérbíró elé állítottak, aki hosszú börtönre ítélte őt. Sok évvel később a bíró már halálos ágyán feküdt, akkor találkozott vele újra. Megrendítő volt hallani kettőjük utolsó beszélgetésének felidézését, a megbocsátás nehéz útjának történetét.

A 11 órakor kezdődő szentmisét Balogh Péter Piusz, gödöllői premontrei apát mutatta be a több száz fős csoportnak. Prédikációjában az életünk idejéből Istennek szánt időről beszélt: az ünnepek fontosságáról, a napok, évek ritmusáról, amelynek kiemelt pontjain megengedhetjük, hogy Isten „beleszóljon” életünkbe, akárcsak Mária életébe, amikor Jézus anyjává lett. Amikor Szent Ferenc felépítette a Porciunkula kápolnát, akkor ő is találkozott Isten szándékával, és ebből a kicsiny tettből nagy dolgok fakadtak a jövőben. Életünk célja, hogy minél több ilyen találkozást éljünk meg, betegen is, idős korban is – mondotta az apát.

A szentbeszéd után több száz, túlnyomórészt idős, beteg zarándok vehette fel a betegek szentségét: a jelenlévő lelkipásztorok egyenként odaléptek az emberekhez és szentelt olajjal kenték meg tenyerüket, homlokukat áldás kíséretében. Megható volt a gyógyulásra váró, imádkozó, figyelmes, összeszedett sokaság látványa.
Az időjárás, a figyelmes, gyakorlatias szervezés és a ferencesek zarándok-tapasztalatai mind segítették, hogy aki eljött, megélhesse azt, amit e napon keresett. Elgondolkodhatott, szemlélődhetett, imádkozhatott, énekelhetett – közösségben a többiekkel, ami talán a legfontosabb.

SZGYF Főigazgatói Iroda