Sikeresen zárult a szakmai műhely sorozat

Július 2-án fejeződött be a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Esélyteremtési Főosztály Ellátottjogi Osztály által meghirdetett hat alkalmas szakmai műhely sorozat, melynek témája az alternatív vitarendezési technikák szociális intézményekben való alkalmazási lehetőségeinek gyakorlati elsajátítása volt.

A témában Magyarországon legpatinásabb Rézler Gyula Mediációs Intézet által gratis biztosított program előadói, Dr. Krémer András igazgató és Rákóczy Zsuzsanna voltak. A továbbképzés 2019. április 30 – 2019. július 2-ig tartott, kirendeltségenként egy mentálhigiénés szakember részvételével.


Az oktatási módszer vizuális prezentációval kiegészített plenáris előadások és az azt követő interaktív feldolgozás, kis- és nagycsoportos elemzés, téma feldolgozás, dokumentum-, probléma-, fiktív esetelemzés és az eredmények prezentációja, megvitatása, valamint közös értékelés alkalmazásával történt, mely az oktatók részéről mindig az adott téma-, feladat, valamint a résztvevők aktivitása, igényei, motivációi alapján került kiválasztásra és alkalmazásra.


A program során a résztvevők betekintést nyertek a közvetítői tevékenység legfontosabb technikáiba, szabályozási elemeibe és szempontjaiba, valamint azokba a szervezeti és vezetői feladatokba, amelyek elősegítik a közvetítés hatékony alkalmazását. Ennek keretében áttekintést kaptak azon konfliktusokat érintően, amelyek esetén leginkább érdemes a közvetítői szolgáltatást ajánlani, eredményeit a szervezet és a kliensei szempontjából legnagyobb mértékben hasznosítani.

A közvetítés-, tágabb értelemben az alternatív vitarendezés – kommunikációs – technikáinak megismerése fontos munkahelyi eszközöket jelent a hatékonyabb szervezeti működés megvalósításához, mind a vezetők és beosztottak, mind a munkatársak közötti együttműködések fejlesztése során. Az így beépült elsajátított ismeretek, technikák és eljárások, nagymértékben segítik az intézményekben dolgozó kollégákat akár a vitarendezés módjaiban, akár a jogszabályokban meghatározott ügykörökben, akár azokon kívüli konfliktusokban, vitákban.


Az ellátást nyújtó intézmények az itt hivatkozott módszerek alkalmazása révén megerősíthetik azokat a közösségi-, intézményi normákat, amelyek az ellátottak közötti, az ellátottak és a munkatársak közötti kapcsolatokban nélkülözhetetlenek.

A program kitért a közvetítői tevékenységgel kapcsolatos etikai kérdésekre, amelyek számos tekintetben érvényesek a segítő tevékenységek gyakorlása során is. E megfontolások, kiegészülve azokkal a kommunikációs technikákkal, amelyek szintén tárgyalásra kerültek a képzés során, jelentősen képesek javítani a segítő tevékenységek hatékonyságát, eredményességét.

Az „Alternatív vitarendezési technikák alkalmazási lehetőségei a szociális szektor különböző területein” szakmai továbbképzési program elemei a következők voltak:

– Együttműködés és versengés határai.
– A bizalomépítés kihívásai, kooperatív és kompetitív attitűd közösségben.
– Alternatív vitarendezési technikák bemutatása I.
– Az alternatív vitarendezés elméleti / tudományos alapjai, különböző mediációs megközelítések áttekintése.
– Alternatív vitarendezési technikák bemutatása II.
– Az intézményi, közösségi normák kialakítása, fenntartása. Mit lehet a tapasztalatokból alkalmazni saját intézményemben, szervezetemben? Normaszegés, resztoratív eszközök, módszerek, eljárások.
– Etikai dilemmák, etikai megfontolások a vitarendezésben.

Szupervízió helyett: esetmegbeszélés, társmediáció, mint a mediátort segítő formák, folyamatok. A páros mediáció technikái. A mediációs esetmegbeszélés szempontjai.
Intézményi, szervezeti és szabályozási háttér, a különféle mediációs területeken. Szervezeten belüli konfliktusok kezelése. A szervezet, mint mediációs szolgáltató.

Végezetül megjegyzendő, hogy a mintaként indított továbbképzés kedvező tapasztalatainak a Rézler Gyula Mediációs Intézettel közös elemzése és összegzése után az Esélyteremtési Főosztály elkötelezett abban, hogy a Főigazgatóság intézményeiben a mediációs technikák minél szélesebb körben ismertté váljanak, ezzel is hozzájárulva a szakmai fejlődéshez.

SZGYF Esélyteremtési Főosztály