Az SZGYF előtörténete

Az állampolgárok szociális biztonságát az állam a pénzbeli, természetbeni és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások rendszerének működtetésével biztosítja. A személyes gondoskodást biztosító szolgáltatások egy része minden településen kötelezően nyújtandó ellátási forma, más része meghatározott településnagysághoz kötött. A szolgáltatások, ellátások megszervezése a rendszerváltás óta számos változáson ment keresztül:

Az első paradigmaváltásnak azt tekinthetjük, hogy a szociálisan rászorultak ellátásának megszervezése a rendszerváltás időszakában a központi államhatalomtól a helyi önkormányzatokhoz lett delegálva. Az ellátás felelőssége, a feladatellátás és a szabályozás is decentralizált lett. A szociális szolgáltatások létrehozása, az igénybevételi eljárások, a pénzbeli ellátások kialakítása, folyósítása és finanszírozása terén is nagy önállóságot kaptak az önkormányzatok.

A második paradigmaváltás az volt, hogy amikor már látszottak a decentralizálás problematikus pontjai, elindult egy ellentétes irányú folyamat: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és későbbi módosításai során már szabályozták a pénzbeli ellátások rendszerét, valamint kialakult a normatív finanszírozás. A központi állam egyre több szolgáltatás biztosítására kötelezte az önkormányzatokat, és egyre több szolgáltatás rendelkezett normatív támogatással, ami különböző mértékben fedezte a kiadásokat. Időközben kialakult olyan szolgáltatás is, amelynél a pénzbeli támogatás feltétele a személyes szolgáltatás igénybevétele lett.

Körülbelül 2005-től intézmény-összevonási, központosítási hullám indult a vármegyékben. Létrejöttek az egy-egy vármegye teljes szakellátási rendszerét magukba foglaló gyermekvédelmi központok. Néhány vármegyében sor került kisebb vagy nagyobb mértékű férőhelyszám csökkentésre is.

A rendszerváltozást követő társadalmi folyamatok gyermekvédelmi hatásait a korábbi ellátásokkal és intézményrendszerrel már nem lehetett kezelni. Az alapvető szemléleti és intézményi modernizációt az európai integrációs törekvések is elodázhatatlanná tették.

A legfontosabb időszakok

1991-1998

1991-ben az Országgyűlés a magyar jogrendbe iktatta az ENSZ-nek a Gyermek Jogairól szóló Egyezményét (1991. évi LXIV. törvény). Törvénybe iktatásával új, nemzetközileg elfogadott alapra került a gyermekvédelmi szakma ismeretrendszere.

A fenti tendenciák megalapozták a Gyermekvédelmi törvény elfogadását. Erre végül 1997. április 22-én került sor. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 1997. november 1-jén lépett hatályba. A fenntartói és működtetői feladatok meghatározása mellett a törvény rendelkezett a módszertani, információs, képzési, kutatási és nemzetközi vonatkozású feladatok teljesítéséről is. Ennek érdekében jött létre 1998. január 1-jei hatállyal az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet.

2003-2005

A törvény életbelépése után megkezdődött az intézmények és ellátások szervezett strukturális átalakulása, mely folyamat 2003 őszén a Gyermekvédelmi törvény és végrehajtási rendeleteinek első átfogó módosításával zárult. A Gyermekvédelmi törvény életbelépését követő mintegy öt évben a gyermekvédelmi ellátások intézményi struktúrája a törvényben előírt modellhez igazodó szervezeti rendszerré alakult át.

Néhány év múlva azonban elindult az a folyamat, melyben a gazdasági nehézségek következtében a szakellátás rendszerének megszervezésében és irányításában a Gyermekvédelmi törvény modelljétől eltérő különböző vármegyei variációk jelentek meg. Ráadásul ezek folyamatosan zajló, gyakori irányítási és szervezeti átalakítást jelentettek.

Körülbelül 2005-től intézmény-összevonási, központosítási hullám indult a vármegyékben. Létre jöttek az egy-egy vármegye teljes szakellátási rendszerét magukba foglaló gyermekvédelmi központok. Néhány vármegyében sor került kisebb vagy nagyobb mértékű férőhelyszám csökkentésre is.

2010-2012

A harmadik paradigmaváltás a 2010-ben elindult, szociális ellátások megújítását célzó folyamat.

Az átszervezések gyakorisága és kiterjedtsége (szervezeti változások, költözések, összevonások, megszüntetések, a munkatársak fluktuációja) egy idő után a szakellátás otthont nyújtó feladatával már nem volt összeegyeztethető. Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy az ellátás anyagi feltételrendszerének ellehetetlenülése mellett a szakmai feladatok teljesítésének feltételei is vészesen leromlottak.

Mindez része volt az ellátások újjászervezési folyamatának, amely a vármegyei önkormányzatok konszolidációjáról, a vármegyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény megalkotásához vezetett. 

Így a 2011. évi CLIV. törvény alapján a vármegyei önkormányzati fenntartásban lévő szociális és gyermekvédelmi intézmények 2012. január 1-jével állami fenntartásba kerültek. A fenntartói feladatokat a vármegyei intézményfenntartó központok (MIK) látták el. A megkezdett folyamatot vitte tovább az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény, melynek értelmében 2013. január 1-jétől a fogyatékos, a pszichiátriai és a szenvedélybeteg személyek átmeneti és tartós bentlakást nyújtó ellátásának megszervezése és az intézmények fenntartása is állami kötelezettséggé vált.

2012-2013

Magyarország Alaptörvényének 2012-ben történő hatálybalépésével megteremtődött a szociális ellátások átalakításának alkotmányos alapja, és a vármegyei önkormányzatok konszolidációjával szociális és gyermekvédelmi intézmények egy része 2012. január 1-jével állami fenntartásba kerültek.

2013. január 1-jétől az intézmények egységes irányítása és fenntartása érdekében létrejött a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: SZGYF), mint állami fenntartó, amely a MIK-ek helyébe lépett, így az átvett intézmények állami fenntartói és módszertani támogató feladatait a 316/2012. (XI. 13.) Kormányrendelet alapján, 2013. január 1-jétől a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság látja el.

A települési önkormányzatoktól, vármegyei intézményfenntartóktól 50.442 ellátotti férőhelyet és mindösszesen 21.486 fő dolgozót vett át az SZGYF.

Intézménytípus (fenntartók adatai szerint)Férőhely
Települési önkormányzattól átvett szociális intézmény3 721
Települési önkormányzattól átvett gyermekvédelmi intézmény2 970
MIK-től átvett szociális intézmény27 532
MIK-től átvett gyermekvédelmi intézmény14 827
EMMI-s szociális intézmény683
EMMI-s gyermekvédelmi intézmény709
Összesen:50 442