SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Jogi Főosztály – jogi szabályozási referens
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Jogi Főosztály
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
jogi szabályozási referens
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): – Az érintett szervezeti egységekkel együttműködve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság) közjogi és egyéb szervezet-és működésszabályozó eszközei (Szervezeti és Működési Szabályzat, főigazgatói normatív utasítás, belső szabályzatok,főigazgatói egyedi utasítások, ügyrendek), valamint szükség szerint az intézményi irányítás jogi eszközei végleges tervezetének, kiadmányozásának előkészítése, közzétételükkel, nyilvántartásukkal, az érintettek tájékoztatásával kapcsolatos feladatok ellátása,
– A Főigazgatóságot érintően a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök változásának figyelemmel kísérése, a főigazgató részére összefoglaló tájékoztatás készítése a Főigazgatóság működését érintő főbb jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök változásáról,
– A jogszabályokból eredő belső szabályozási igények jelzése a felsővezetés részére,
– Az irányító szerv által véleményezésre megküldött szakmai jogszabálytervezetek véleményezésének koordinációja,
– Szakmai jogszabálytervezetek és szakmai tárgyú jogszabály-módosítási javaslatok előkészítésének koordinációja,
– Jogszabálytervezetek, jogszabályok, egyéb jogi szabályozó eszközök értelmezésének, alkalmazásának segítése jogi szakértelemmel,
– Főigazgatói döntések előkészítése, jogszabálykutatás,
– A szervezeti egységek kezdeményezése esetén a főigazgatóhoz, felsővezetőkhöz intézett feljegyzések, megkeresések jogi szakmai kontrolljának ellátása,
– A szabályozási szakterületet érintően a kirendeltségek jogi feladatai szabályszerű ellátásának irányítása.
Betöltendő állás szakmacsoportja: jogi FEOR besorolás: 2611 Jogász, jogtanácsos
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.
Álláshirdető szervezet bemutatása: A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhelye: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) a belügyminiszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. További információ: www.szgyf.gov.hu.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A pályázat a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá esik, a foglalkoztatás kormányzati szolgálati jogviszony keretei között történik. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Grózinger Szilvia nyújt a +36 30 130 4030-as telefonszámon.
Feltételek, Előnyök Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
– Büntetlen előélet
– Cselekvőképesség
– Magyar állampolgárság
– Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
– 7. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Jog, jogász végzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
– Bruttó bérigény megjelölése a motivációs levélben
– A www.szgyf.gov.hu/cimke/allaspalyazat-nyilatkozat/ oldalán megtalálható „Nyilatkozat pályázattal összefüggő adatkezeléshez” nyomtatvány kitöltése és csatolása
– Felhasználói szintű MS Office ismeret
– Három hónapnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84. § szerinti, speciális erkölcsi bizonyítvány benyújtása legkésőbb az álláshely betöltéséig
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
– szabályozás területén szerzett gyakorlat
– kormányzati igazgatásban szerzett jogi tapasztalat
– szabályozási szakjogászi képzettség
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
Intézményi iktatószám: SZGYF-IKT-3336/2025
– Önállóság (alap)
– Határozottság, magabiztosság (alap)
– Hatékony munkavégzés (alap)
– Terhelhetőség (egyéb)
– Elvégzett feladatok ellenőrzése, korrigálása, felelősségvállalás az elvégzett munka minőségéért (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
– végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
– motivációs levél
– fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.06.08.
Pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat a humanpolitika@szgyf.gov.hu e-mail-címre
kérjük megküldeni, az e-mail tárgyában feltüntetve: „szabályozási jogi referens- Jogi Főosztály-SZGYF-IKT-3336/2025 ”.
A pályázat elbírálásának módja: A kiválasztási eljárás folyamata két lépcsős. Az első lépcső: kiválasztás a pályázati anyagok alapján. Második lépcső: a pályázati anyagok alapján kiválasztott jelentkezőkkel személyes elbeszélgetés.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.06.13. 00:00
A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.szgyf.gov.hu. –
www.kozszolgallas.ksz.gov.hu – www.profession.hu
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.06.16.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.05.12.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.